Üres vagyok és törött, egy valóságos roncs. Van így esélyem barátokra lelni?
Nem nyavalygásból, hanem logikai alapon kételkedek.
Amennyire sérültnek érzem magam lelkileg, egy hasonló paraméterekkel rendelkező, pszichésen kikészült valakit nem tudnék pátyolgatni - márpedig biztos, hogy szüksége lenne rá. Mi több; így is nagyon padlón vagyok, és tudom, hogy egy hasonló szinten lévő ember idézőjeles, nem direkt lehúzását sem bírnám el a saját lehúzó dolgaim mellett. A sajátomat se bírom.
Viszont más szempontból pedig áll a kérdés hogy, egy ilyen paraméterekkel rendelkező embert, mint én, mégis minek venne a nyakába valaki, aki nem ilyen? Miért kellenék valakinek, aki normális, kiegyensúlyozott, és nem egy sebekkel teli, járkáló hulla?
Nekem ez elég saját farkába harapó kígyó szituáció.
18
Az a frusztrálóan nevetséges, hogy az adatlapja szerint klinikai szakpszichológus is többek között, célirányosan úgy kerestem az embereket, hogy a bemutatkozásuk alapján értsenek ehhez. De egyre jobban kiborít az is, hogy ennyit hadakozok a segítségért, erre nem adják meg. :/
Meg azt mondják, hogy négy hónapon belül minden reakció normális, én nem annyira érzem azt annak, hogy nem alszok el csak reggel tízkor, mert kisebb megszakításokkal ugyan, de az este elejétől kezdve addig bőgök.
Kétségeim vannak, ami azt illeti...
Annyi ember van ezen az átkozott bolygón, aki nem is szereti az anyját, miért az enyémmel kellett ennek történnie?! ;(((
Háziorvoshoz menj, ő többet tud mondani pszichológus terén.
Más anyukájának a haláláról meg ne fajtáziálj. Nem mentség, hogy rossz passzban vagy.
Akiket a háziorvos ismerne, már végigjártam.
Aki meg azt mondja, hogy ilyen szituációban nem cserélné ki akárkivel a halott szerette állapotát az élők közül, ha azzal visszahozhatná, az hazudik. :P
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!