Miért hagyják hátra sokan a barátaikat, hogyha párt találnak, családot alapítanak?
A fontossági sorrend nyilván ezzel megváltozik, de miért ok az a barátok teljes elhanyagolására, hogy valakinek párja, vagy családja lett?
Hatalmas a baráti társaságunk köre, ahonnan nagyon sokan kikoptak az évek során emiatt. Többekkel próbáltuk erőnk felett is tartani a kapcsolatot miután fenti események megtörténtek, de miután többször süket fülekre találtunk, szép lassan hagytuk mi is elhalni a kapcsolatot. A férjemmel értetlenül állunk a helyzet előtt. Vannak olyan barátaink, akikkel évente egyszer találkozunk (mert így tudunk), de akkor is barátainknak valljuk őket, mert tudjuk, hogy bármikor számíthatunk egymásra.
Többen akkor engedték el a barátaik kezét, amikor gyerekük lett. Eleinte úgy voltam vele, hogy megértem, ismét fordult az értékrend, méghozzá nagyot, majd ha nekünk lesz gyerekünk, mi is biztosan így érezzük. Ennek ellenére én imádtam, hogy mindig volt kivel kimozdulni, mindig volt aki kíváncsi volt ránk és a gyerekeink is jó játszópajtások lettek. Jó ideje nem azt jelenti már a közös baráti időtöltés, szórakozás, amit régen és én ettől még értékesebbnek tartom ezen kapcsolatokat. Nem tudom elképzelni az életünket a barátaink nélkül.
A kérdésem nem feszültségkeltő, tényleg csak szeretném megérteni mi zajlik azon emberek fejében, akik elfelejtik a barátaikat fenti események után.
válasza:
válasza:Olyanok szokták ezt csinálni, akik friss kapcsolatban vannak, sülve-főve együtt vannak az aktuális partnerükkel, és egy percre nem bírnak róla leszakadni, a barátok pedig nem érdeklik többé, mert azok "csak" barátok. Nekem volt olyan ismerősöm, aki onnantól kezdve, hogy párkapcsolata lett, szinte elérhetetlenné vált, mindig azzal jött, hogy nincs ideje, és ha nagy nehezen sikerült összehozni egy találkozót, akkor sem volt hajlandó velem egyedül találkozni, mert a szó szoros értelmében mindenhova a pasijával együtt akart menni, mondván, hogy nincs elég idejük egymásra. Egy-két ilyen találkozón voltam velük, kb. az is csak arról szólt, ők ketten enyelegtek, én meg csak dísznek voltam ott, beszélgetni alig tudtunk, úgyhogy utána már nem is nagyon jártunk össze. Valakinél így működik a szerelem, mondjuk én ezt sose értettem, de ettől még van ilyen. Aztán x évvel később, amikor felszáll a rózsaszín köd és már nincs akkora igényük egymás társaságára, akkor esetleg megint nyitott lehet az illető a barátkozásra, csak épp addigra a legtöbb barát, akiket addig elhanyagolt, már nem akar barátkozni.
A másik meg, amikor jön a gyerek. Oké, ez még úgy-ahogy érthető, egy gyerekkel tényleg sok a munka, és főleg eleinte bele kell rázódni, de azt azért nem tudom elhinni, hogy valakinek tényleg nincs pár havonta egy délutánja a barátaira. Én mindig meg tudom oldani, pedig két gyereket is nevelek és összevissza időpontokban dolgozom. Én vagyok az introvertáltság mintapéldája, de nem tudnék úgy élni, hogy csak és kizárólag a családommal foglalkozom és egyáltalán nem találkozgatok barátokkal.
válasza: válasza:Sajnos ez általános tapasztalat... sokan úgy gondolják, a "család" elég, és nincs szükségük más kapcsolatokra. Ennek nem az időhiány az oka, mert a gyerekek kiválóan elvannak pár órára csak az egyik/csak a másik szülővel, és boldogan ellennének egy-egy délutánra a nagyszülőknél.
Pár év múlva majd fel fognak bukkanni, mert rájönnek, hogy a gyerek nem pótolja a barátot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!