Mi a véleményed a 3D televiziókról?
Fantasztikus, frenetikus a hatás!
Persze ez mindig a felvételtől függ.
Persze ha azt nézzük, hogy még csak most kezdett tért hódítani ez a technika, még csak most kezdik igazán fejleszteni a 3D kép rögzítés emberi oldalát. A technika adott, a rendezőknek viszont fel kell venni a versenyt egymással, hogy minél hatásosabb és élményszerűbb 3D alkotásokat hozzanak létre.
Végülis régen a hagyományos mozikban s így kezdődött.
Először jöttek a néma filmek.
Azután már volt hangosítás és jöttek a színes filmek.
Megjelentek a régi kis képernyő tv-k is és szomszédos családok gyűltek össze, hogy láthassák a csodát, az otthon nézhető mozit kicsiben.
Nem is olyan rég megjelent a hatalmas képernyőjű 2D képernyő otthoni használhatóságának a lehetősége. Ez már óriási élményt jelent a korábbi képernyőkhöz képest.
Az viszont már össze hasonlíthatatlanul valóság élményszerű, amikor a szobádban a képernyőből kisétál a film szereplője. Vagy pl kirepül egy a képben elhajított tárgy és úgy érzed, hogy a füled mellett száguld el. Szinte önkéntelenül is félre kapod a fejed közben, aztán elmosolyodsz a dolgon, ha csak nem élted annyira bele magad a filmbe, hogy valósnk éld meg a dolgot.
Ha szavazni kell, akkor egyértelműen az aktív 3D ! otthonra is, minél nagyobb képernyőn nézve. Minden más otthoni megoldás felett áll torony magasan!
A nézési távolságról sokan nem is tudják, hogy a teljes HD képeket nem kell, sőt nem is szabad nagyon messziről nézni mert elvesznek a finom részletek, amit a korszerű technika elhozott a szobánkba. Ehhez egy kis segéd infót mutatok:
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!