Ha már az 1940-es években is voltak analóg HD felbontású televizió adások, miért nem terjedtek el soha a mindennapokban?

A televízióadásnál az 525 ( [link] ) - ez volt elterjedve az USA-ban Dél-Koreában és Japánban - és a 625 ( [link] ) - ez meg máshol - soros volt elterjedve (az 1950-es évektől kezdődően).

Ennek átviteléhez 6-8 MHz sávszélességre volt szükség.

A franciák 1949 és 1985 között kísérleteztek a 819 soros megoldással:

[link]

de a System E változata - ami a jó minőségű képet adhatta volna - eléggé nagy sávszélességet - 14 MHz - igényelt.

Volt egy "System F" megnevezésű változata, amit Belgiumban és Luxemburgban használtak - az 7 MHz-es sávszélességet igényelt csak, de annak kisebb volt a felbontása (gyorsan meg is szűnt).

A japánok 1979-ben kezdtek el kísérletezni a MUSE (Multiple sub-Nyquist sampling encoding) nevű rendszerrel:

[link]

ez 1125 soros volt, 30 MHz-es forrás-sávszéleséggel, amit különböző bonyolult megoldásokkal leredukáltak 8,1 MHz-re. Az első adások 1988 decemberében kezdődtek.

Viszont az 1990-es évekre kifejlődtek a digitális megoldások, amik sokkal jobban gazdálkodtak a szűkös sávszélességgel (a mobiltelefónia elterjedésével egyre több sávszélességet igényelt), így szépen, fokozatosan lecserélték az analóg adásokat.

Egy 32 collos, 100 Hz, 16:9 képcsöves TV is már dögnehéz volt és elég sokat fogyasztott. Hátrafelé jó méretes kiterjedéssel.

Az adás persze csak 50i volt, a PAL rendszerben, ami nagyobb képernyőn már zavaróbban vibrált, csak a TV alakította át 100 Hz-re.

Gyártottak olyan képcsövest is, ami YUV-komponens bemenettel 720p megjelenítésre alkalmas volt, illetve kuriózumként még HDMI-bemenetes készülék is előfordult.

Ami a lényeg, képcsöves technikával efelett már hatványozottan nő az energiafogyasztás és a tömeg, az üvegbe kevert ólomadalék miatt is, ami a Röntgen-sugárzás megfogására kell.

Az eltérítési frekvenciák növelésének is komoly teljesítményigénye van már ezen a szinten, illetve az anódfeszültség áramigénye sem olyan kevés (pontosabban a kettő szorzataként jelentkező teljesítmény).

Így értelmetlenné vált fejleszteni ebbe az irányba, ahogy megjelentek a plazma és LCD kijelzők.

Ráadásul korábban csöves elektronikák hajtották meg a képcsöveket, ami még a Color Star, Munkácsy Color szintjén is mondhatni "érdekes" volt, pedig az normál PAL/SECAM rendszer volt csak, mégis tekintélyes tömeggel és bonyolultsággal bírt.

Ezt elképzelni nagyobb felbontásra, daruval kellett volna mozgatni azokat a TV-ket és akár kW-os tápteljesítményekben gondolkodni.

Amúgy tök értelmetlenül, megfelelő műsorforrás hiányában.

Akkoriban a tévézés (az az országonként egyféle állami) magáról a műsorról szólt, a teljes lakosság kielégítéséről, nem néhány Mézga Aladár szórakoztatásáról.

Pont az ilyen technokrata beállítottságú emberek voltak azok, akik két percet nem bírtak megmaradni egy akármilyen tv-műsor előtt. Akkor nehogy már hozzájuk igazodjon, mi a gazdaságosan megoldható elégséges felbontás. Akik viszont valóban végigülik az összes Izaurát ismétléssel együtt, azok ma is jobban ki lennének békülve azzal a hagyományos felbontással. Azokat a tévéket legalább egy gombbal be lehetett kapcsolni, és be voltak kapcsolva. És nem kellett nekik ötpercenként az unokákért szalasztani, hogy már megint mi a f_sz nem kért, és eltüntethetetlen okoskodás jött fel a képernyőre, ami miatt nem az adás megy.

Ez ugyanaz mikor megy a felvágás, hogy négyezer vagy ötezer dpi-vel legyen kinyomtatva a kép. Hát 300 dpi-nél többet nem lát a szemed. Hát még nagyanyádé...

"Állítólag a franciák és a japánok is csináltak ilyet. Aztán kisérleteztek valami 4000 soros rendszerrel."

Állítólag....

Mégis ki állítja?