Parabolaantenna vételi erőssége csökkenhet a fák közelsége miatt?
Panellakásunkban napok óta nincs TV-jel műholdon keresztül, pedig a kábelek rendben vannak, nincsenek eltörve, minden rendben üzemel. Mikor felhívtam a szerelőt, és megmondtam az utcánk nevét, azt mondta: "Hát, ott bizony sok fa van". És pont van az erkélyünkél egy elég nagy fa, ami pont az antenna útjában van.
Ugyanakkor az internet nem ír róla és én is úgy tudtam, hogy a fák közelsége nem befolyásolja a műhold TV jelerősségét, mivel a jel elvileg át tud jutni a fán is, ráadásul eddig rendben működött. Hol van az igazság?
Azt nem tudom hogy miért ennyire gyenge a jeled, de az tény hogy a fák lombkoronája a mikrohullámok terjedését jelentősen akadályozza.
Alacsonyabb frekvenciákon ez a hatás gyengébb.
Ha az antenna és a műhold közé kerül idegen tárgy, közeg, az mind ronthatja a vételt. Ha hirtelen lépett fel a meghibásodás, akkor valószínűtlen hogy a lombkorona, mint terepakadály okozza. Tavasz óta folyamatosan szakadoznia kellett volna a vételnek, hiszen azóta tart a lombosodás.
Kontakt hiba, fejkonverter hiba vagy egyszerűen elállítodott az antenna.
Abszolút zéró térerőt és jelerősséget jelez a vevő?
Elég nagy valószínűséggel ez a gond. Szabad rálátás kell a műholdra.
Egyenlítő mentén vannak a tv műholdak, geostacionárius pályán. Tehát mindig ugyanabban a pontban. Szóval ha jól van beállítva a szöge, pontosan aműholdra, jó a kábelezés, jó a műholdvevő, akkor csakis a fák maradtak hibalehetőségnek.
A legtöbb mai tv-ben amúgy van már DVB-S vevő. Szóval megpróbálhatod, hogy azzal talál-e valamit (ha a tv-d tudja; illetve csak a szabad csatornákat tudja értelmezni)
Vagy ha több vevőtök van, és egyik se megy, akkor tényleg jó eséllyel nem egyszerre romlottak el.
Kábelt mivel tesztelted? Koax gondolom... köpenynek is és a magnak is folytonosnak kell lennie antennától a tv dugóig.
"Parabolaantenna vételi erőssége csökkenhet a fák közelsége miatt?"
Igen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!