Az okostelefonok frissítései részben a telefon lassítása érdekében készülnek?
...azért hogy az emberek megelégeljék a belassult telefont és újat vegyenek?
Eddigi telefonjaimmal frissítés után így jártam.
Nem feltétlen lustaság, hanem az, hogy:
- Jövő héten ki kell adnunk a frissítést
- De főnök, még legalább egy hónap kellene az optimalizálásra, különben belassulhatnak tőle a telefonok!
- Nem érdekes, kimegy így!
Igen, van ebbe valami. Persze az alap szoftver nem ilyen, viszont az alkalmazások például Google alkalmazásai amik javarészt olyan frissítést kapnak amik eleve erősebb kaliberű telefonra vannak rá állítva a rendszerkövetelményeik terén és a gyengébb telefonok amik például 2 évvel ezelőtt jónak számítottak azok már elavultnak minősülnek a mostaniakhoz képest, és a legtöbb appot a mostani telefonokra frissítik, és hiába adnak ki minden készülékre frissítést beleértve akár az 5 éves készülékekre is, nem fog 100% osan jól működni gyorsaság szempontjából mert az app igénye magasabbá válik.
Egyébként egyes készülékek alap szoftvereiket is direkt úgy frissítik hogy a régi telefonokon ne fusson olyan jól de a legtöbb app miatt már követelmény mert nyilván egy google app például úgy frissül hogy egy régebbi androidon ne tudjon futni egyáltalán hanem az user frissítse az újra már ha lehet persze de az már alapból lassítja a készüléket. Szóval amit írsz kérdező ez igaz, és ezt tudatos üzleti fogás miatt csinálják hogy az emberek 1-2 éven belül lecseréljék a telefonjaikat újabbra.
Persze léteznek olyan középkategóriás készülékek amik ugyanolyan jól működnek még 3-4 évig is, de elég kevés az ilyen. Meg persze vannak olyan készülékek amiket a frissítésekkel gyorsabbá tesznek, egyes hibák javításával, ilyennel is találkoztam már meglepő módon.
Egyébként meg nm kell telepakolni a készüléket felesleges appokkal ha tényleg nem használod, illetve a háttérben se fusson az aminek nem kellene. Általában a szolgáltatók is adnak ki olyan frissítést amibe javarészt az ő szarjaik vannak beleépítve na azok is tudnak ám kegyetlenül lassítani.
A pénz-idő-munkaerő tengelyen múlik ez is.
Ugye az optimalizálás az idő, azaz pénz, ezért csak egy bizonyos mértékig optimalizálnak.
Másrészt ugye minden fejlesztés minél gyorsabban, minél kevesebb munkaerővel kell. Ezért használnak mindenhol olyan keretrendszereket, amik egy csomó dolgot alá adnak a programozónak, csak épp van egy olyan hozadékuk, hogy rengeteg kihasználatlan, fölösleges kódot dobnak az apphoz, tehát az egyre hízik, lassul.
Ha csak a szükséges libeket használnák, akkor karcsúbb és gyorsabb lenne minden, de sokkal több idő lenne elkészíteni egy appot.
És amíg a hardware olcsóbb, mint a programozói munkaerő, addig ez így is marad.
Több tudás több erőforrás.
Ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!