Arra gyanakszok, hogy páromnak van áll Facebookra! Pl; értesítési sávon ott van hogy xy bejelölte, viszont a facebookján nem is ismerősök, nem jelölte meg! Vagy hogy xy üzenetet küldött, de nem is ismerősök?
Ne törődj vele.
Nekem van egy tényleg "ál" fiókom, ami úgy jött, hogy egy ismerős megkért hogy segítsek neki, mert nem tud bejelentkezni. Kiderült hogy valamiképpen két fiókot csinált, egy email címre, ne kérdezd, nem tudom hogy. Lényeg az hogy az egyik az amit használt, azon voltak a fotói feltöltve, de sokszor csak a másik jelentkezett be. Ő ezt nem tudta, csak azt, hogy egy üres fiók fogadja. Mindegy, törölni nem lehetett, így az üreset úgy választottam le, hogy megadtam a saját email címem és jelszót váltottam (ugyanis eddig mindkét fiók jelszava azonos volt).
Neki nem kellett, így néha ilyen szerviz célokra használom. Mindenesetre az email címen kívül, semmi nem utal a személyemre, és az email is kanadai ráadásul.
És ez a fiók, időnként jelzi, hogy bejelöltek ismerősnek. Pl. egyszer a barátnőm. Pedig nem, meg is néztük, meg azt se tudja ki az akinek a fiókját használom, hiszen nem a nevemen van, az adatok sem az enyémek.
Szóval ne ugorj egyből a torkának, vannak trükkök a rendszerben.
"Arra gyanakszok, hogy páromnak van áll Facebookra!"
Arra gyanakszom, hogy a páromnak van ál-Facebookja. (Kijelentő mondat, tehát pont.)
Még magyarabbul: arra gyanakszom, hogy a párom egy másik Facebook-fiókot is használ, amit nem kötött az orromra. Mert lazán hülyére vesz engem, ámbár nem alaptalanul.
"A kérdésem az lenne, telefonján meg e tudom nézni hogy milyen Facebookra jelentkeztek be?"
Erre írtam az imént, hogy "büdösqurva". Ezt ünnepélyesen visszavonom, nem vagy az. Csak egy kis kutakodó, furkáló spicli.
"A kérdésem az lenne, telefonján meg e tudom nézni hogy milyen Facebookra jelentkeztek be?"
Párod is szokott turkálni a telefonodon, nálatok ez így megy? Szerinted ez így normális?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!