Mi értelme az új nokia 3310nek?
Azért valljuk be, a régi 3310 amit kapott, azt egy mai telefon sem élné túl.
- Strapabíró volt
- Üzemideje hetekben volt mérhető, nem fél napokban
- Stabilabb volt, mint bármelyik mai android/ios alapú készülék
- Nem okozott gondot 1-2 karc, a gombok miatt nem kellett a touchra vigyázni
- Elejtetted, szétesett, összeraktad, működött
- Kosszal járó munkások is használhatták évekig
És még halom olyan tulajdonsága van, ami pro szól az okos-
telefonok ellen. Persze nem volt rajtuk facebook, msn,
gmail, szóval aki ezt akarja, annak kell az okostelefon,
aki pedig csak stabilan elérhető akar lenni, szélsőséges
körülmények között, annak pedig a butatelefon az ideális.
Azért ha az ember belegondol, nem annyira drága. Aki
pl piszkos munkát végez, annak nem 3 évig tart ki egy
telefon, illetve az elavulás miatt az okostelefonok
átlagélettartama 2 év (amíg normális support, fejlesz-
tés van hozzá, és hardwareileg is megfelelő).
Még most is vannak 10-15 éves butatelefonok, amik hi-
bátlanul működnek, max aksicserén estek át.
Ha ezeket összeadjuk, és hosszútávra kell a butate-
lefon, jobban kijön még így is, hogy 20e ft-ot kell
érte kiadni.
Azért azt is valljuk be, hogy a 3310 és a hasonló buta telefonok eléggé túl vannak hypeolva.
Párszor leejtetted eltört valami benne, leesett a hátlap, kiesett magától az aksi, szétfolyt az lcd kijelző. Vagy csak úgy random megadta magát a telefon. A gombok is voltak akinek fél év után kikoptak az sms-ezésben. Emlékeim szerint legtöbb ismerősömnek az aksi ment tönkre leghamarabb, vagy a töltő csatlakozója aztán onnantól cseszhette az egy hetes üzemidőt.
Ráadásul az emberek 90%-a messze nem 8-10 évekig használta, hanem 2-3 évente cserélte mint manapság az okos telefonokat.
Na meg ha csak a telefonálást nézzük, akkor az egy működő funkció egy régi okostelefonnál is.
Másrészt tényleg van ahol elég egy buta telefon, ha koszos munkát végzel, vagy napokig nem tudod tölteni, vagy töröd-zúzod munka közben.
Viszont erre meg tényleg drága az új 3310-es, és elég egy 5-10 ezer forintos telefon is.
Én ezt a butatelefonosokra értem.
Nagyon sok ember (pl szüleim) egyáltalán nem vesznek
okostelefont, mert nem értenek hozzá, és meg sem akar-
ják tanulni a használatát. Gondolom nem ők az egyetle-
nek, így megmarad a kereslet a butatelefonokra.
A töltőcsatlakozó butatelefonnál kb pár perc alatt ki-
cserélhető, mivel egy sima csatlakozó, többnyire nem
is forrasztva :) Pont azért, mert belül is butább,
egyszerűbb javítani is, egy töltőcsati kb 200 ft pos-
tával együtt (kínából, nem itthon, itthon aranyáron
adják), és kb 10 perc alatt cserélhető.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!