Melyik sugarozza a gyereket erősebben? Az 1000 Mbit/sec. wifi, vagy a 4-5 GB internet használata?





4-5 GB-os vincseszter volt az első számítógépemben, de az főleg a felnőtteket sugározta.
Én vagyok az élő példa (csak nem tudom, hogy meddig), időszámításunk szerint Windows 98 óta nem bírok leválni az Internetről (akkor még nagybetűvel írták a magyar törvények szerint), úgy besugárzott. Pedig 4,3 GB volt csak. Seagate ráadásul.
Köszönöm a 9-es, 10-es válaszát!!!:))
Aki nem tud értelmesen írni, nem ért a témához, az pedig inkább el se kezdje legközelebb.
Akartam idézni a 3/13 -as hozászóló válaszát, de látom többen írják, hogy a wifi s a mobilnet nem ártalmas. Fájdalmat kell okozzak nektek: de, igen, az. És elsősorban le akarom szögezni, hogy nem a laposföld pereméről mondom ezt, értsd ezalatt azt, hogy nem vagyok semmiféle összeesküvéselmélet hívő, csupán 20 évet dolgoztam a szakmában, s tudom mi propaganda, s mi hazugság. De hogy megértsétek, miért is veszélyes manapság a mobilnet s a wifi sugárzása? Képzeljétek el, hogy egyetlen csep vízbe, egy esőcseppbe például, bele lehet fulladni? Hát persze, hogy nem. De több millió esőcsepp egyhelyen? Szóval értitek most már. A rádiófrekvenciás sugárzás (is) mind ártalmas a szervezetre, 20 évvel ezelőtt ez elhanyagolható volt. De manapság, amikor már nemcsak a telefonokban, karórákban hanem szinte bármiben van rádió-, bluetooth- vagy wifi jelsugárzó, ez annyira összeadódik, hogy már nagyon káros tud lenni.
Ja, és a mikró is nagyjából azt a sugárzást bocsájtja ki, mint a wifi :)





14-es, a 4-es válaszomban leírtam hogy miért baromság amit mondasz.
Persze én kérek elnézést ha több tízezer eszközt tartasz otthon ami egyidejűleg megy hogy összeadódjon. (Mivel a hatótávval nem számoltál, a szomszéd utcában lévő Gizikének a wifije picit se sugároz téged)
A látható fény és UV sugárzás legalább tízezerszer nagyobb és az még ráadásul a rádióval ellentétben ionizáló is!
A mikronak pedig a mikrohullámából te semmit se kapsz, mivel egy zárt, árnyékolt ketrecben van tartva. Ha megnézed az ablakát, azon is ilyen kis fém rácsok vannak, amik pont akkorák hogy az adott frekvenciájú hullám ne férjen át rajta. Ajánlok egy kisérletet a kételkedőknek: Mivel a telefonok is azon a frekvencián kommunikálnak, ha bezárod a (kikapcsolt!!) mikróba a telefonodat és felhívod, nem fog kicsörögni, mivel nem csak ki, hanem be se tud menni a hullám.
(Egyes mikroknál lehet mégis kicsörög, mivel más frekvenciát használnak picit, de ott ez a rács is ahhoz van hangolva)
Azt elhiszem hogy 20 évet dolgoztál a szakmában, de hogy nem fizikus szakmában, az is biztos.





"Mivel a telefonok is azon a frekvencián kommunikálnak, ha bezárod a (kikapcsolt!!) mikróba a telefonodat és felhívod, nem fog kicsörögni, mivel nem csak ki, hanem be se tud menni a hullám."
Ezt akárhány mikrohullámú sütőben eddig kipróbáltam mindben zavartalanul felhívható a benne lévő telefon.
Sőt még egy panelház liftjében is működik a telefon, pedig az majdnem 100%-osan zárt összefüggő vas doboz egy vasbeton épület legbelső magjában.
A sütő sem árnyékol tökéletesen...
Ezzel nem azt mondtam hogy a mikró agyrákot okoz, hanem azt hogy nem tökéletesen árnyékol.
Én elég érzékeny vagyok a sugárzásra, én a wifit erősebbnek érzem. A fejemben érzek egy enyhe szorítást wifi közelében.
Mobilnetnél ezt nem szoktam érezni.










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!