Megéri még iPhone-t venni?
Jelenleg egy iPhone SE-m van, váltani akarok, mert már 4 éves, és bár jól működik, a kijelzőméret elég kicsi, és már nem is mindenben az igazi.
Nagyjából 200 ezer Ft-ot szánnék telefonra, úgy gondolom ettől többet teljesen felesleges, mert a csúcskategória is elavult lesz 2-3 év múlva, meg nem is használnám ki teljes egészében a tudását.
Erősen gondolkozok Androidon is.
Ennek oka, hogy 200 ezerből max egy XR-t tudnék venni. Eleve csak ez jöhet szóba újonnan, vagy a nemsokára megjelenő 9-es, de a nagy káva miatt az inkább felejtősebb vonal.
Na most a kérdés a következő. Az XR úgy az egész mobilpiac kínálatát figyelembe vève ér egyáltalán 200 ezret? Tudom, hogy nem érdemes egy iPhone-t Androidos telefonokkal összevetni komolyabban, de itt alapfunkciókról beszélünk, minthogy ennyi pénzért HD+ kijelzője van és egy kamerája, ezek pedig már olyan dolgok, hogy manapság már alap a Full HD és legalább 2 kamera minden más gyártónál még 50 ezerért is, nemhogy 200-ért.
A teljesség igénye nélkül: 200 ezer Ft környékén megkapni a Huawei P30-at, a sima bőven benne van és nagyon jó kamerái vannak, illetve Full HD+ OLED kijelzős. Esetleg akciósan viszonylag megbízhatóbb boltból már P30 Pro is van ennyiért, ez meg abszolút bajnok kamerában, és simán veri benne az XR-t.
Vagy a gyorsasága miatt sokat dicsért One Plus 7 vagy 7t is kb ennyi.
Szóval az iPhone mellett igazából csak a hosszabb idejű frissítés támogatása éd az iOS szól. Ez megér 200 ezret szerintetek?
Vegyél egy XS-t az még jó készülék lesz 3-4 év múlva is. Én az aneroidtól azért tartok mert a Samsung Galaxy s8 idén lesz 3! éves, de már az új aneroidot nem fogja megkapni.
Egyébként pedig a tipikusan apple ökoszisztémában élő ként is azt mondom, ha az XR vagy vagy a sima 11 lenne az egyetlen opció akkor nem vásárolnék apple terméket. 2020-ban LCD kijelző nem csak az apple hanem az egész mobilipar gyalázata.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!