Hogy van ez a mobil telefonos 7 éves tartozás elévülés?
Tehát vettem fel 0 forintra telcsit, amit aztán nem fizettem vissza. Már felemelkedett 300 fölé a tartozásom mikor 2014-ben utoljára küldtek róla papírt. Azóta nem dolgoztam sehol, nem kapok segélyt, és semmiből sem tudtak levonni, illetve nem is küldtek már 5 éve papírt.
Viszont most gondolkodok rajta hogy elmennék egy gyárba dolgozni, de ehhez még akkor ki kéne várnom a majdnem két évet?
A kérdés az hogy mi az az időpont amikortól indul a 7 év?
Az biztos hogy elévül mert volt több ilyen tartozásom is (más szolgáltatóknál) és az egyiknél kb 8 vagy több év telt el, azóta pedig nem nyaggatnak.
Nem költöztél azóta, illetve telefonszámod változott? Az adósságod mindenesetre növekszik, és klassz lesz, ha majd egyszer megtalálnak.
Az elévülést egyèbként az utolsó megkeresestől számold.
2014 ben küldtek utoljára papírt.
Kb 1 évvel előtte keresett a végrehajtó utoljára.
Szóval a papír számít, vagy a személyes megkeresés?
5 év az elévülés.
Ha 2014 október előtt kerestek, akkor jó vagy.
(persze emberileg nem, csak ebben az ügyben :D )
De a gyakorlat azt mutatja hogy a bejatócégeket rohadtul nem érdekli hogy elévült, meg fognak keresni és majd járhatsz bíróságra hogy bebizonyítsd, elévült.
Oké. Értem. Szerintem rápróbálok erre a melóra, azt meglátom mi lesz. Mire bemérnék a munkahelyem, és beletiltanának a fizumba addigra lejárna ez a fél év az tuti.
Bíróságra tuti nem megyek. Majd ha mégis szórakoznak egyszerűen leszámolok, azt akkor próbálkozzanak :)
Köszönöm a válaszokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!