Tartozás elévülésének mik a feltételei?
Tartozom, tartoztam. Igazából 1x szólítottak fel a fizetésre 18 évvel ezelőtt. Akkor 3 év haladékot kértem, mert még főiskolára jártam. Soha többet nem jött levél.
Időnjként felmerül bennem, hogy mi van, ha egyszer kamatokkal együtt jelentkeznek. Megtehetik?
Tandíj/ösztöndíj tartozásról van szó.
Köszönöm. Tehát ez azt jelenti hogy nem kell attól félnem, hogy egyszercsak beállítanak milliós követeléssel? Megnyugtató.
Felszólítás egészen biztosan nem jött azóta. Igazából már maga az iskola sincsen meg abban a szervezeti felépítésben, mint akkor, illeve hát lényegében fizikailag sem létezik már.
"Tehát ez azt jelenti hogy nem kell attól félnem, hogy egyszercsak beállítanak milliós követeléssel?"
Nem azt jelenti. Azt jelenti, amit írt. Követelni bármit követelhetnek, akár teljesen más személyek akik megvették a követelést, más kérdés, hogy van rá mód, hogy el lehessen kerülni a fizetést. De ahhoz nem árt tisztában lenni a lehetőségekkel.
Én a helyükben például úgy próbálkoznék, hogy közjegyzőtől kérném fizetési meghagyás kibocsátását ellened, aztán ha annak nem mondasz ellent az előírt határidőn belül hogy bíróság előtt hivatkozhass az elévülésre, akkor máris végrehajthatóvá válik és sakk-matt, mehetek a jogerőssé vált papírral a végrehajtóhoz.
Persze ilyen régen lejárt tartozás esetén valószínűtlen, hogy ezért bárki is jelentkezne.
4-es vagyok, lemaradt: volt egy kis összegű személyi kölcsönöm, de nem tudtam visszafizetni munkanélküliség miatt, közben a bank kivonult Magyarországról, én gondoltam, hogy megúszom, majd kb. 2-3 évre a kivonulás után előkerült a bank jogutódja és ba akarta hajtani a tartozás dupláját. Szerencsére, addigra már volt egy kis félretett pénzem, így megegyeztünk félúton :-)
DE! azt azért el kell mondanom, hogy mindezt úgy 25 év után is simán lehozták/lehúzták egy vadidegen bankban, amikor Wizzair hitelkártyát akartam igényelni (tehát lehet, hogy még nyoma van a KHR-ben vagy BAR listán.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!