Megérné venni vagy készíteni egy mobilklímát?
Gondolom és látom is, hogy mennyien kérdezték ezt már, és tudom, hogy egy klímának két oldala van, az egyik meleg, a másik hideg, így esélytelen egy olcsó dobozzal -20 fokot varázsolni, de mégis...
Adott ez a cucc:
Ahogy olvasom, ez úgy működik, hogy beletöltött vízre fújja a ventilátor a hideget, vagy nem tudom, és akkor úgy hűt.
Tetszeni azért nem tetszik, mert vizet kér. Gondoltam arra, hogy veszek egy asztali ventit, egy vödör tetéjét kivágom, hogy beilleszkedjen a lyukba, aztán a vödör oldalán lévő kisebb lyukakon menne ki a befújt levegő, de csakis azután, hogy a vödörben lévő jégakku lehűtőtte. Sok jégakku egy kisebb hűtőtáskában is jó hideget csinál, akkor egy kisebb vödröt is le kéne hűtsön belülről.
Egy mindössze 12 négyzetméteres kis szobát szeretnék vele elviselhetővé (nem jéghideggé!) tenni a nyáron. Ez mennyire lehetséges, és ha egész nap járatom akkor is, ha nem vagyok bent, esetleg a hajnali óráktól kezdve zárt ajtónál, ablaknál, hány fokot produkálna, úgy körülbelül?
Köszi a válaszokat.
Hát akkor lehet, hogy hagyom ezt.
De még annyit, hogy azért a konyhában lévő hűtőszekrényt hagyjuk ki, mert kint nem akarok hűteni semmit. A jégakkut meg órák alatt ugyan, de megfagyasztja, míg a kis szobát én csak 1-2 fokot hűteném. Persze nem lesz olyan jó hideg, mint egy klímás házban, de bíztam benne, hogy abból a 30 fokos dögmelegből egy nagyon picit le lehet faragni, hogy ne puszuljak meg.
Nem tudom, anyagilag hogy állsz, de klímát csak egyszer kell venni, ha kicsi a helység, akkor kevesebbet dolgozik, leszabályoz szépen, az általad kívánt hőfokra. Az ablakklíma zajosabb, de olcsóbb, és magad felszerelheted, ha van műszaki affinitásod és szerszámaid. Akkor nem kell szerelő, telepítési tanúsítvánnyal együtt adják, nem kell csövezni, egybe kész van. De zajosabb, mint a split klímák.
Még van sok ajánlat, ha rákeresel, ez csak egy:
Ha annyira bízol ebben a módszerben hogy nem hiszel annak aki mást mond, akkor próbáld ki.
Néhány jégakkut tegyél a mélyhűtőbe. Másnap vidd be őket a szobába, tedd egy tányérba és várj.
Közben mérd a szoba hőmérsékletét.
Na annyira fogja lehűteni a szobát.
Hogy hőszigetelt vödörbe teszed vagy ventilátorral fújod sokat nem oszt vagy szoroz, a szoba hőjéből így is úgy is ugyanannyit von el legfeljebb eltérő idő alatt.
Szerintem tényleg hagyom akkor, mert most nem akarok klímára vagy bármi nagyobb dologra költeni. Elhiszem, amit mondtok, főleg, hogy normális válaszokat kaptam, csak gondoltam, hátha. Elég makacs vagyok, és szeretek kísérletezni, de szigorúan csak a magam kárára.
Azért köszönöm a segítséget.
"Ha ez egész nap járatva van, és folyamatosan cserélődik a levegő, akkor előbb-utóbb meg kellene érződnie ennek, aztán a ventilátor ahogy egyre hűvösebb levegőt szívna, "
A jégakkut mint egységnyi hőmennyiséget hordozó eszközt veheted.
Mondjuk hogy a hűtő 100W-os motorjának működtetésével 5-6 óra alatt befagy, most jóindulattal adjuk meg neki az 5-600 Wh tárolóképességét.
Ezt fogja majd elvonni a szova levegőjétól.
Mindegy hogy gyorsan, vagy lassan, ez az egység van benne letárolva.
Ezt kell átadni a szoba levegőjének (illetve elvonni tőle az adott mennyiségű meleget, ami kiolvassza a jeledet).
A szobámban egy 3,5 kw-os klíma van, aminek nem a villamos fogyasztása ennyi, hanem ekkora hatásos teljesítményt tud átnyomni a rendszer, ennyivel tud hűteni. Érezhető lehűléshez kell 20 perc (ez nem azt jelenti, hogy eléállok és hideget fúj, hanem azt, ha kikapcsoolom is érezhető a külömbség), de a komfortos hűmérséklet eléréséhez kell háromnegyed óra, amikor már leszabályoz a gép az adott teljesítményéből. Amiből gyors fejszámolással kb 2,5 KWh, azaz 2500Wh jön ki ha a rendszer veszteségeit nem is tekintem, a szobám 4x4 méteres.
Ez lefordítva annyit tesz, hogy ekkora energiát kell kivonnom abból a rendszerből, ami a szoba levegőjét melegíti fel, a falak, fődém, nyílászárók. De nem azt jelenti, hogy innentől fogva a levegő ottmarad hidegen. A veszteséget fedezni kell továbbra is.
Tehát a jégakkus cuccod arra lenne elég, hogy a hajnalban nyitott ajtó-ablak mellett lehűlt szobád levegőjét napközben karbantarthasd, úgy, hogy óránként cseréled a jégakkukat.
Még van egy másik klíma is, ha jobban állsz majd anyagilag, és megoldható a kinti rész elhelyezése, egy másik kérdezőnek is ajánlottam. Ha nem a te lakásod, költözéskor csak a befúvó nyílást kell bevakolni, és viheted tovább.
Kertes ház, csak még itthon lakom, 20 leszek, és klímába nem akarunk fektetni most, így az én szobámat alakítgatom, ahogy tehetem.
Ha azzal, hogy cserélgetem az akkut, úgy meg lehet tartani a hajnali hőmérsékletet, az nappal, a 40 fokban azért rendes hidegnek érződik, ha hirtelen belépek, szóval az nem lenne rossz. Persze nem abból fog állni a napom, hogy cserélgetem, de na, tényleg 100 szónak is egy a vége, meg fogom próbálni azért.
Köszönöm még egyszer.
Nem fog működni hidd el.
Te azok közé a kérdezők közé tartozol akik kérdeznek és figyelmen kívül hagynak minden olyan választ ami nem felel meg a várakozásuknak?
Harmadszor írom le: Próbáld ki. Hűtsed a jégakkut, hordjad a szobába. Meglátom mi lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!