Vajon a hűtőszekrény nem jó vagy csak a termosztát a hibás?
Adott egy Arctic márkájú, 330 literes, kombinált hűtőszekrény, 2003-as gyártmány. Tíz napja volt leolvasztva, kitakarítva, rá két napra padlizsánt sütöttünk, és 9 db. fél kilós zacskó lett betéve. Tegnapelőtt, amikor kinyitottam a fagyasztó ajtaját feltűnt, hogy fura szag árad, amit eddig sosem éreztünk és tapintásra a lefagyasztott zacskók sem tűntek olyan kőkeménynek, mint eddig. Betettem egy hőmérőt, és a minimális -18 fok helyett, csak -12 volt. A termosztát az 1-es fokozatra volt állítva, mint eddig, ami azt jelenti, hogy -18 fokon kéne indulnia a kompresszornak. Most felvittem maximumra, a 7-es fokozatra, így elértem azt, hogy -18,7 fokon kapcsolt be, jelenleg -23,3 van, még nincs kikapcsolva. Tehát a jelenleg a hűtő maximális fokozaton nyújtja azt, amit eddig a minimumon tudott.
Felhívtam egy szakit, aki azt mondta, hogy valószínűleg egy pici póruson szivárog a gáz vagy a kompresszor fáradt meg. Sajnos nem javítható, mert a hűtőcső be van építve a szigetelőhabba, így csak a csere maradt, mint lehetőség. Bennem még mindig az motoszkál, hogy vajon mégiscsak nem a termosztát lenne a ludas? Tegyük fel az egyes fokozaton -18 fokon kéne bekapcsolnia és -23 fokon ki, viszont ha csak -12 fok volt a hűtőben, akkor nem folyamatosan kéne menjen, mert még nem érte el a kívánt hőfokot? Volt régebben egy fagyasztószekrényünk, annál úgy vettük észre, hogy nem hűt rendesen, hogy nem kapcsolt ki, vagy 2 napig foyamatosan ment. Ez az, ami ellentétet szül bennem, ha tényleg szivárog a gáz és bizonyos fokozaton nem tudja elérni a kívánt hőmérsékletet, akkor nem kéne kikapcsoljon. Vagy rosszul látom?
Sok kombinált (mély+normálhűtő egx kompresszorral) de egyikben sem láttam ezt:
"Hogy a fagyasztóban, mert valóban oda van vezetve a termosztát hosszú érzékelője,"
Amiket én láttam, javítottam, egyikben sem ott volt..
Ezt olvastad és elgondolkoztál?: a kompresszort újraindító (bekapcsolási) hőmérséklet MINDIG +4 +5 C között van.
Köszönöm, hogy eddigi válaszaimat olvastad, nem kívánok többet hozzászólni.
Kihozol a sodromból..
"Tehát akkor az érzékelő nem a fagyasztóba van vezetve?"
Már erre is reagáltam..
a kompresszort újraindító (bekapcsolási) hőmérséklet MINDIG +4 +5 C
Ezt már 2* írtam, de minek? Nem tudsz értően olvasni?
Nekem jó, Neked nem...
Mégegyszer!!!
A termosztát nem méri, nem látja a mélyhűtőt, nem arra kapcsol!
De jól van az kitalálva, csak Te nem érted..
És ezek így működnek 40 éve és jól teszik a dolgukat, lehetne bonyolítani, de felesleges, mert több hiba lesz/lehet benne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!