A klímák általában csak a benti levegőt hűtik és szűrik?
Nincs klímám, de szeretnék. Nem értek hozzá, csak nemrég kezdtem tanulmányozni, milyenek vannak. Meg voltam győződve róla, hogy ezek a külső levegőt engedik be, és kivezetik a használt levegőt, tehát ha megy a légkondi, akkor nem kell annyit szellőztetni, mert ilyen funkciót is ellát. A 2-300 ezer forintos készülékeket néztem, a legtöbbre írták, hogy pollenszűrős, és én azt hittem, azért van kültéri egysége, mert a kinti levegőt engedi be. Mindenhol ki szokott lenni írva, hogy klimatizált helyiség, és be kell csukni az ajtót, ablakot, ebből is azt gondoltam, hogy a klíma intézi a szellőzést. A felmérés során azonban azt mondta a szakember, hogy ezek a klímák mind csak a belső levegőt hűtik és szűrik. Azt állította, hogy a külső levegős készülékek másfél millió felett vannak.
Érdemes így egyáltalán klímát felszereltetni? Ha igen, akkor milyet? Megfelelőek ezek is, amik nem szellőztetnek. És akkor milyen gyakran és mennyit kell ablakot nyitni? Nyáron jóval lassabb a légcsere az ablakon keresztül.
Ezzel az erővel vehetnék egy kis méretű, hordozható légszűrős ventilátort is? Érnek azok valamit? Olcsóbb, nem kell szerelni, oda teszem, ahol épp vagyok...
Nem akarok túlzottan hideget csinálni, csak a legnagyobb kánikulában tenném kicsit elviselhetőbbé a hőmérsékletet. A pollenszűrés elég fontos, mivel allergiás vagyok. Nem ártana, ha fűteni is lehetne a készülékkel, de ez inkább biztonsági megoldásnak lenne jó, ha valami történne a fűtéssel, nem annyira fontos.
Mit lenne így érdemes vennem?
Télen naponta hányszor szellőzteted ki a lakást?
A vastag függöny mögötti egydarab bukóra nyitott ablak nem KIszellőzeztés, pedig az emberek 99,99999%-a ezt csinálja.
Hú én ki nem nyitom nyáron az ablakot lehűlések és éjjel kivételével.
Nade hidd el, nyáron is elég ennyi.
Én 26 fokra állítom, annál melegebben megsülnék. 😆
A "klíma" nem más mint egy mini radiátor a falon, rajta egy ventilátorral, ami lefújja róla a hideget.
A különbség annyi a közönséges radiátorhoz képest, hogy a klímában nem víz kering, hanem egy gáz keverék. Nyáron a kültériben lecsapódik folyékony halmazálapotúvá, a beltériben felforr és elvonja a hőt a szobából.
Ez a fajta klíma nem csinál semmilyen légcserét. Csak és kizárólag hűt (Vagy fűt, mert télen azt is tud).
Persze létezik hőcserélős szellőztető (mint a neve mutatja cseréli a szoba levegőjét) de az teljesen máshogy működik, mint egy klíma és alapvetően se hűteni, se fűteni nem tud.
A klíma működési elvéből adódóan csak egy hőcsere folyamatot hajt végre a külső és belső levegő között egy speciális gáz segítségével. Hűt,fűt önmagában levegőt nem cserél. Van szellőztető,ami csak levegőt cserél simán és van olyan,amibe egy "hőcserélőt" telepítenek ,az az elmenő és bejövő levegő hőjét is cseréli egy bizonyos hatásfokkal(de sosem 100%). Pl egy 80% névleges hatásfokú hőcserélős szellőztetőnél ,ha a benti levegő 20fok, kint pedig 0fokos levegő érkezik be,akkor mire a kinti 0fokos levegő kiér a hőcserélőből,addigra 16fokos lesz,így kevésbé hideget fog fújni,mintha csak kinyitod az ablakot és úgy jön be a levegő. Valamennyi minimális hőt ezáltal meg is spórolsz, persze a levegőztetéshez a ventillátor önmagában is áramot fog fogyasztani. Igazából nyáron is jó ebben a nagy melegben,ha a 35fokos levegő helyett csak 27 fokos lesz ami bejön,de nyáron amúgy is inkább este szellőztet az ember,akkor meg kimondottan nem akar hőt visszanyerni,mikor kint 15fok van és bent 25 ,nappal meg majd 35fok lesz, jobb a sima 15fokos levegő,mint ha hőcserélővel feltornázná 23fokra és lényegében nem hűtene semmit. Erre is vannak speckó(még drágább) megoldások. Van ahol szimplán csak üzemen kívül helyezik a hőcserélőt nyárra és van ahol egy okos megoldással(több pénzért persze) szabályozza,hogy közvetlenül a külső levegőt, vagy hőcserélőn keresztül átmozgatott levegőt juttasson a beltérbe.
Ez a hővisszanyerős szellőztetés. Ezt szokták még esetleg kiegészíteni klímával,hogy a maradék kis hőt is visszanyerjék,vagy ellássák a hűtési és fűtési feladatokat egyben,de lehet külön is szerelni ezeket. (Egyben inkább csak passzívházban érdemes, mert a régebbi házak hőigényét kielégíteni csak a szellőztetés levegőjével történő hőszállítással nem lenne elég hatékony,sőt, egyes régebbi nyilászárós épületekben amúgy is van egy alap "szellőzés" ,főleg a régi megvetemedett fakereteknél. Szóval ott maga a szellőztető sem biztos hogy szükséges,hisz amúgy is bejön a levegő,ha akar.)
A legjobb persze,ha van légcsere és klíma is. Vagy egy aktív/passzívház,ahol elég a légcsere.
A klíma nem szellőztet, csak keringtet és hűt/fűt.
Elég naponta 1-2 rövid, de teljesen nyitott ablakos szellőztetést csinálni, és folyamatosan hidegen tartani a szobát.
Ugyanúgy, mint fűtéskor.
A kazánoddal nem lesz probléma, a mobil klíma más. Az bentről szív el levegőt, és a csövön kinyomja. Olyankor valóban vissza tudna jönni a füstgáz.
(Egyébként jobb lenne klímával fűteni mint gázzal, de az egy másik téma.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!