Van értelme megpróbálkozni a hivatásos fotózással? V a fotózással komolyabban?

Hogy mit jelent az, hogy "megéri" az igencsak szubjektív. Neked kell tudni, mi éri meg NEKED. Mi nem tudjuk. Nem tudjuk, megéri-e NEKED havi x összeget ráfordítani valamire, nem tudjuk, megéri-e NEKED, hogy havi y forint lesz a bevételed; nem tudjuk, megéri-e neked, hogy mondjuk a főállás mellett még napi több órát kell az ügyfél után rohanni, egyeztetni, hirdetni, stúdiót bérelni/fenntartani, stb. Nem tudjuk.

Végezz számításokat, nézz utána, mit akarsz pontosan fotózni (a "majd fotózok valamit"-ből nem lehet megélni), mi kell hozzá, tudsz-e az amúgy is telített piacból egy akkora szeletet megkaparintani, hogy NEKED megérje.

Hát ez csak egy fél nap egy életből, de talán a mondanivalója megvan:

Bérrabszolgaként telefonáltam a HR-re, hogy fizessenek be a szakmai konferenciára (elismerem, ha nem egy egynapos, húszezer alatti budapesti, hanem egy hetes manilai vagy reykyaviki tartózkodás lett volna, kiröhögtek volna). Évfolyamtársammal, ki magántervezőként épp a szabad életet élte, találkozván, egymás mellé ültünk. Ő délelőtt háromszor kiment telefonálni, mert az ügyféllel beszélni kell - az csak Murphy miatt volt, hogy ezen oda nem figyelt ötpercek miatt a következő órára elveszett neki a fonál. Délben pedig mondá, hogy hát, az egyik sürgős terv miatt ma kell közműegyeztetnie, mert holnap nincs félfogadás, aztán meg más elkötelezettsége van, utána jön a hétvége, egy hetet meg nem késhet.

Illetve nem fél nap a történet, mert 18 évvel később már mindketten elértük a nyuggerséget, én kissé összehúzva magamat a napi kiadásaimra elég a nyugdíj, és napjaimat a Gyakorin töltöm kötözködéssel, ő meg dolgozik tovább. Engem irigyel...