Milyen objektívet ajánlanátok egy kezdőnek kültéri portrék, illetve tájképek készítéséhez?
Fényerő [1] != fényerősség [cd] != fénysűrűség [cd/m^2] != fényáram [cd*sr=lm] != megvilágítás [lm/m^2]
Kapcsos zárójelben az egyes mennyiségek mértékegységei vannak. Lásd az Ábrahám-Wenzelné-Antal-Kovács-féle Műszaki optikát.
Fényereje objektíveknek van, mértéke a belépő apertúra és a fókusztávolság hányadosa, ami a legnagyobb apertúrarekesz. Mondtam, hogy lehet, hogy mást akartál írni, de ez sikerült.
Plusz jótanács: legalább azt nézd meg, kivel beszélsz.
Arra nem tért ki a kérdező, hogy szűk arcportrét akar-e készíteni, vagy egész alakosat. De ezen nem veszünk össze.
Valószínűleg úgyis két objektívre lesz szüksége, mert a két terület ritkán fedi egymást.
Én sokat fotózok 100-as obival, nekem nem szűk portréhoz, de persze helyzettől függ.
"Fényereje objektíveknek van, mértéke a belépő apertúra és a fókusztávolság hányadosa, ami a legnagyobb apertúrarekesz. Mondtam, hogy lehet, hogy mást akartál írni, de ez sikerült. "
Fényerő egy fizikai fogalom, a fényerős objektív pedig objektívek egyik tulajdonsága/fajtája, remélem sikerül végre felfogni.
"Fényerő egy fizikai fogalom"
Pontosan, ezért vehetnéd a fáradságot és tisztába kerülhetnél a jelentésével, mielőtt használod.
Utolsó kísérletként ismét jelzem, hogy a fényerősség nem azonos a fényerővel. Egy világításnak sokmindene van, fényereje pont nincs. Az az optilai rendszerek (pl fotóobjektívek) tulajdonsága. Ha nem ezzel kevered, akkor passzolok.
Keress rá az említett könyvre, biztos fent van valahol a neten, vagy kiveheted a Műegyetemi könyvtárból is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!