A nagy fotóművészek hogyan lettek ismertek?

Az egy más világ volt. Kevesen voltak. Tudtak fényképezni és laborálni. Éles képet sem tudott készíteni a népesség fényképezőgéppel rendelkező részének nagyobbik fele (nem az a művészi produktum ismérve, hogy éles, de az életlenségnek meg kell, hogy legyen az oka, funkciója). Ma egy netes fórumon sokuk képeit szétszednék. És a 100-féle kifogásból 5 biztosan igaz is. Mivel én nagy lószerető vagyok, megvan például Alapfytól az A magyar ló, meg Hemzőtől a Lódobogás, de ma már nem szívesen nézek beléjük, mert némelyik kép borzalomanyja. Azt hiszem, hetvenben ezeknek is a fő értéke az volt, hogy átlag városi, fényképezéshez valamennyire lövő ember nem jutott el egy ménesbe, hacsak nem volt autója, az meg akkor nem volt magától értetődő.

Mondjuk Korniss Péter nagyon jó, már amennyit ismerek belőle. És nagy kedvencem például Lőrinczy György.

Tele volt a világ fotós magazinokkal. Az emberek képes újságokat vettek (Korniss a Nők Lapjánál volt fotós, majd még több). Fotópályázatok, kiállítások...

És persze a politika. Egy kis ellenzéki csípéstől az átlag magyar rögtön megjegyezte a nevet, miután titokban nagyon nem szerette a rendszer pöffeszkedő képviselőit. Mint ahogy például Lőrinczy Györgyről írja a wiki: "1968-ban elutazott New Yorkba, az itt készített fotóiból összeállította a legendás New York, New York című albumát, mely Magyarországon az első öntörvényű, nem illusztráló, hanem könyvalkotásként megálló fotóalbum lett." 72-ben New Yorkról egy érzelmileg láthatólag odakozmált mű? Elvtársak? Hát ezt meg hogy? Miért nem Bakuról vagy a donyecki szénmedencéről? Vagy legalább a diósgyőri kohóról?