A DSLR-eket tényleg fel fogja váltani a MILC és teljesen meg fog szűnni a gyártásuk, objektívekkel együtt?
Szinte biztosan. De ez még nagyon-nagyon messze van.
A MILC-ek nagy előnye, hogy "állandóan látnak", így a beérkező képi információt ki tudják elemezni, mesterséges intelligenciával előre fel tudnak készülni szituációkra, felismernek személyeket és kifejezetten őt követik, stb. Ezekre a DSLR nem, vagy csak nagyon korlátozottan képes, mert "útban van" a tükör. Én egy éve váltottam felső kategóriás Sony MILC-re és tényleg lényegesen komolyabb technológia.
"jellemzően az értő, félprofitól felfelé terjedő rétegnek) piszkosul semmi szüksége az ilyen parasztvakításra meg bohóckodásra, mint arckövetés"
Ritka buta és arrogáns kijelentés. Ezek a funkciók eredetileg épp a félprofi vázaktól felfelé voltak elérhetők és onnan szivárogtak le az alsóbb szegmensekbe.
Épp annyira van rájuk szükség, mint az okostelefonokra, az automata váltóra, vagy az 5mm vastag OLED TV-kre. Ebbe az irányba fejlődik a technológia és el lehet utasítani, meg le lehet nézni, csak közben mások megismerik, kihasználják és ellépnek vele. Szóval indul a vonat, de bárki maradhat a peronon, ha úgy dönt (mint anno a filmes gépek szerelmesei az első DSLR-ek idején).
A különbség az, hogy míg tévénézés szempontjából teljesen mindegy, milyen vastag a kijelződ - ez kizárólag kényelmi szempont -, addig pl. egy sportfotósnak marhára nem mindegy, hogy tizedmásodperc alatt vagy két másodperc alatt vált fókuszt a gépe, vagy egy fotóriporter végig tud-e fotózni egy többórás eseményt egy (maximum két) akkuval, vagy harmincat kell magával cipelnie.
A természetfotós (tájkép, makró, szafari, stb) megint csak nem azért fog megvenni egy gépet, mert van benne mosolyfelismerés vagy pislogásérzékelés.
Lehet persze maradinak nevezni őket, amiért inkább a gyorsaság és megbízhatóság a szempontjuk, csak butaság.
Az általad modernnek és trendinek tartott funkciók kizárólag az amatőröknek jók, akiknél a fő szempont, hogy amikor a lángoló notre dame előtt fotózza kedvesét, az nehogy épp belepislogjon, mert szarul fog mutatni instán.
"Lássuk be, azok sírnak itt, akiknek nem futotta vonatjegyre."
Nem sír itt senki.
Akinek muszáj utazni, az repülővel megy, a többi meg nyáladzik, hogy dejó, vonatozuuunk. ;)
Mutatom neked is, de nem muszáj okulnod belőle. Beffektetői előadás része volt 2018-ban.
De ti csak vegyetek sok filmes Kodakot, mert "főleg munkára gyenge a DSLR". Anno tuti ez is elhangzott. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!