Mi történne, ha egy nagy cég nekiállna gyártani olyan villanykörtéket melyeknél a tartósságra mennének és több ezer órán át működő égőket árulna? Fellépne valaki ellenük?
Van egy rendelet hogy x üzemóra után tönkre kell mennie az izzónak. Még a szocializmusban szoktak gyártani emiatt "selejt" izzókat, vagyis amik nem égtek ki egyhamar. Azokat teherautóval ledöntötték például a szülőfalumban és a lakosság kiszedte belőle a réz foglalatot amit a gyár visszavett. És persze egy-egy zsák villanykörtét elraktároztunk a padláson mert az tényleg nem égett ki.
A társasházunk folyosóján már 28 éve kapcsolgatjuk az ilyen izzót, de az nem hajlandó kiégni.
Van valahol Amerikában (Nem USA), egy száz évnél idősebb, még működő villanykörte.
A technikai fejlődés következtében ma a gyártó kapacitás messze meghaladja az igényeket. A programozott avulás nem valami gonosz tett, hanem azért kell, mert gyorsan összeomolna az egész világ gazdasága.
Ahogyan előttem már írták. Mit tegyen az a cég, amelyik a tartós világítót eszközeit már mind eladta, s nem kell új?
Maximum úgy működhetne, ha egy viszonylag kisebb gyártósort épít, amivel csak lassacskán elégíti ki a keresletet - először belföld, aztán export. Ez viszont szerintem működőképes lenne, mivel évtizedekig tud működni a gyár, aztán visszakapcsolhat kisebb termelésre, mert új villanykörtéket csak-csak vásárolnak.
Nem tudom, miért nem csinálják ezt.
Viszont a LED égőknél pofátlanság, hogy lekorlátozzák őket 25000 meg már lassan 10000 órára. A LED nem izzószálas, nem ég ki, ezért elméletben nem is tudna tönkremenni.
A ledhez trafó kell, meg egyenirányító majd tönkre megy az.
Igazából nem kellene trafó sem meg egyenirányító sem, mert le lehetne 220 V ra is gyártani, meg egyenirányító sem kellene mert önmagában egyenirányít és ha greatz hídba kötnénk még a villódzást is ki lehetne küszöbölni, de akkor mi kerülne benne több ezer forintba?????
Megint ott lennénk ahol a régi fajta izzókkal, hogy forintokért lehetne örök életű izzót készíteni, de akkor mi lenne a sok égőgyáros milliomossal, el kellene adniuk a jachtokat , üdülőket.
Rengeteg butasággal találkozni a kérdésben és válaszokban is egyaránt.
NEm csoda, ha az ember elvégzi a szakmunkásképzőt telefonnyomkodással, kihagyta a fizikát, soha nem hallott szabad versenyről, a tanárai megkegyelmeztek, noha látszott, az illető oxigénhiányos aggyal született.
Nos, az oxigénhiányos agy onnan ismertetik fel, hogy idővel szeret összeseküvés elméletekre hivatkozni, mert néhány ilyen egyszerű gondolattal tényleg átugorható az a pár év tanulás.
De ha majd megérted, a világ kicsit összetettebb. Minden 10% fényerő növekedés felezi az izzó élettartamát. És fordítva, ha csökkented a fényerőt, akár duplázhatod az élettartamot. Mesélnék szívesen 10-es logaritmusról, de ezt úgysem értenétek meg, a lényeg az, hogy bármely izzó pislákolhat ezer évig, ha kellőképpen alacsony feszültségről járatod. De tényleg ajánlom a fentiek elolvasását, és a logaritmus kitanulmányozását.
A cégek igenis versenyeznek, tehát ha valaki tudott jobb izzót, az tarolt. Sajna senki nem tudott. Mert ilyen a fizika. De ehhez is tényleg olvasnotok kellene.
El lehetne felejteni azokat a bolond idióta barom állat összeesküvés elméleteket, és szabadidőtökben olvasgathatnátok tudományt, közgazdaságtant.
És ne nyomkodjátok a telefonotokat, ha lehet.
Utolsó előtti, egyáltalán nem vagyok híve az idióta összeesküvés elméleteknek, sőt jót szoktam nevetni rajtuk. Nem igazán értem, hogy mi a butaság a kérdésemben? Pont egy filmet néztem a témáról, hogy régebben szabályozták a égőgyártást és egy idő után tönkre kellett menni a villanykörtéknek. Én elhiszem, hogy ön jártas a témában és ért is hozzá, de elég faragatlan a viselkedése. Ahelyett, hogy tisztelettudóan leírná a véleményét és megosztaná tudását az olvasókkal bunkó módon butaságnak nevezni a kérdésemet. Én csak azt akartam tudni, hogy a mai világban létezik-e hasonló szabályzás vagy sem?
"Nem az a buta aki nem tud, hanem az aki nem akar tudni."
"Van valahol Amerikában (Nem USA), egy száz évnél idősebb, még működő villanykörte. "
Pedig de.
Gugli: livermore bulb
De éppenséggel nem fehérre túlfeszítve dolgozik a körte :)
"Fellépne valaki ellenük?"
Mondjuk 1-2 multi megkérné a baráti minisztert, hogy nézzesse már meg az adózásukat. Aztán, ha az lesz a vége, hogy be kell zárni a gyárat, hát erre senki nem számított, nem igaz?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!