Meg lehet valahogyan nézni, hogy mennyi tinta van még a nyomtatópatronban? Nem a rázogatásra gondolok, hanem, hogy kiíratható-e a számítógéppel valahogyan?
Ezekhez adnak programot, ami kiteszi a képernyőre a menüben, hogy áll tintával. Nekem is HP van és annak a telepítóje ezt tudja kontrollálni. A patront töltéskor le kell resetelni, különben töltés után is üreset jelez. persze az újjal nincs ilyen gond, csak az sokkal többe kerül.
Rázogatással nem is lehetne egyébként sem megnézni, legfeljebb súly méréssel, ha mértél már üreset és telit, akkor kb ismered a különbséget a kettő súlya között. Persze ahhoz ékszer mérleggel kellene mérni.
Kedves Balu1!
Az én nyomtatóm már 9 éves.
Nem tűnt fel eddig, hogy az általad jelzett funkciókat tudná. Gyanítom, nem tud annyit a gép, mint a tiéd.
De azért köszönöm a fáradozásodat!
Találtam valamit neked! :-)
Kerestem kezelő programot ehhez a neten és találtam XP-hez valót. Ami a lényeg, van benne tinta szint kijelzés !!!
Letöltöttem és addig kipróbáltam ameddig nyomató nélkül lehetett.
Ahogy megnyitod a programot, megjelenik egy lap amin felül az áll: "hp deskjet 5600 széria tulajdonságai"
Alatta vannaka különböző megnyitható fülek.
A sor végén találod a "Szolgáltatások" feliratú fület, amire kattintva megnyílik a "hp deskjet 5600" sorozatú nyomtatók szerszámos ládája.
Ebben több lehetőség csoport fül érhető el.
Eszközszolgáltatások
Becsült tintaszint
Konfiguráció
Itt már meg is találod a lényeget.
A linkelt oldal közepén találsz egy facebook oldal reklámot kicsi képekkel. Az alatt megtalálod a LETÖLTÉS ikont. Sok sikert hozzá! :-)
Kedves Balul!
Segítő szándékod lekötelez. Fogadd őszinte köszönetemet!
Nem rajtad múlik, hogy nem boldogulok. Olyan szépen, egyértelműen leírtad a teendőket, mégis falba ütköztem.
Ha az általad megadott címre megyek és próbálok letöltést indítani, ezt üzeni:Not Found
The requested URL /letoltes_index.php was not found on this server.
Ha a letöltőkozpontba lépek és ott elindulok a driverek/nyomtatók/HP/ deskjet5652 útvonalon,ott meg 5600_hun_xp.exe fájl mentésére biztat és nyomtatót akar telepíteni. De nekem már telepítve van, így ezt nem mertem meglépni. (Eleve ki kellene húzgálnom a nyomtatót, hogy úgy fusson a program és majd üzen, hogy mikor csatlakoztassam. Ezt vettem ki az utasításból.)
Semmi nyomát nem találtam széria-tulajdonságoknak, szolgáltatásoknak.
Sajnálom és szégyellem, de nem értem célba.
Köszönöm: T. Emese
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!