Facebook függőség??
Már közel 3 éves story..
Harmadikas gimnazista voltam, új iskola, új ismerősökkel kerültem kapcsolatba, akikkel messengeren tartottam a kapcsolatot napi szinten, és suli végére nagyon jóba is lettem velük, együtt voltunk egész nyáron, szinte mindenhol. Azonban ahogy telt az idő , leérettségiztünk, valahogy ezek a kapcsolatok már nem voltak a régiek, a beszélgetések egyre ritkábbak lettek, és néha már nekem úgy tűnik, hogy a közös élmények ellenére már nem érdeklődnek annyira/ semennyire irántam , mint régebben, holott az én részemről nem változott semmi. A problémám az lenne, hogy emiatt már évek óta van alaphangon van bennem egy feszültség, ami abban nyilvánul meg, hogy durván ráfüggtem a messenger állandó lesegetésére annak ‘reményében’, hogy visszaírtak-e vagy sem, esetleg megnézték-e amit küldtem, vagy netalántán írtak e nekem valamit.
Így télre tudatosult bennem ez a probléma, vagyis ismertem fel, ami már egy jó ideje zavar a normális életvitelemben. Szerintetek érdemes lenne szakember segítségét kérnem, vagy pedig csak töröljem le a fa$zba az egész facebookot, és majd az idő úgyis megoldja?
Szívesen hallgatom a tanácsokat
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!