A telefonfüggést ( YouTube Shorts, Facebook/Instagram Reels, TikTok stb..) hogyan lehet véglegesen legyőzni, megszabadulni tőle?
"Scrolling addiction"-ként is ismert ez a ma már nagyon nagyon sok embert érintő függőség, és nem csak a fiatalabb korosztályt!
Én világ életemben a közösségi média és az értelmetlen tartalmak ellen voltam, TikTok-om nem is volt soha, Instagram-om sem. De sajnos amióta már a YouTube és a Facebook is gátlástalanul az arcomba kezdte nyomni a rövid, 20-30 másodperces videókat rögtön mikor megnyitottam őket, egyszerűen észre sem vettem magam és csak úgy repkedtek a súlyos órák a semmittevéssel. A legrosszabb az egészben, hogy nem is élvezem, csak agyatlanul tekerem és csak tekerem a videókat, és nem tudok leállni.
21 éves egyetemista vagyok, mérnöknek tanulok, szóval bőven megvan az elvárt teljesítmény a tanulmányokat illetően, amit eddig teljesen jól sikerült is abszolválnom, a gondok az elmúlt hónapokban kezdődtek. Eszméletlen módon rákaptam ezekre az alattomos shorts-okra, a halogatásom legfőbb eszközeivé váltak. Sajnos ezt látom a szaktársaimon is.
Odáig már eljutottam 2 éve, hogy gólyaként az első zárthelyi dolgozatom nem túl fényes eredménye után megszabadultam az összes akkori virtuális halogató eszközömtől, magyarán a játékoktól. Letöröltem mindent, rájöttem hogy nem ér ennyit az egész, gimi alatt úgyis már kijátszottam magam. Szerencsére ezt azóta is sikerül tartanom, már nem is vágyom rájuk.
Minden flottul ment, jöttek a jól sikerült vizsgák stb... De pár hónapja minden megváltozott. Azzal kelek és azzal fekszem, meg nap közben is ha tanulni kéne vagy esetleg lemenni edzeni, inkább előkapom a telefont és olyan gyorsan elmegy 3-4 óra ezekkel hogy észre sem veszem. Nagyon trükkös pszichológiájuk van és akármennyire küzdök ellene nem tudom abbahagyni..
Sajnos dohányzom is, de a nikotinfüggésem közelébe sem ér az a függőség, amit az elmúlt időszakban kialakítottam ezekkel az aljas applikációkkal szemben...
Ma jutottam el arra a pontra, mikor megláttam, hogy 11 óra a YouTube-on és Facebook-on töltött screen time a telefonomon, hogy letöröltem őket. De félek, hogy a Facebookot kényszerből újra le kell majd töltenem, mert rengeteg tananyag és egyéb oktatási segédlet van fent az évfolyamunk Facebook csoportjában, amit napközben nem tudok mindenhol elérni mert nem viszek magammal mindenhova laptopot.
Olyan emberek történetét hallgatnám meg szívesen, akik hasonló cipőben jártak és sikerült leküzdeniük ezt a dolgot.
Előre is köszönöm a válaszokat!
Sajnos erre nincs gyors fix. Tudom mit érzel, nagyon hasonló helyzetben vagyok (ráadásul szintén mérnöki, csak 22 vagyok), nekem is meggyűlt ezzel a problémám. Nagyon sok önkontroll, meg ahogy tetted is, próbálj meg mindentől megszabadulni, amitől csak tudsz.
Esetleg kitalálhatsz valami más tevékenységet, amivel tereled a figyelmed, ha nagyon hiányozna, pl elmész reggelenként/esténként futni vagy főzöl valami finomat. Lényegében próbáld valami "hasznosra" fordítani az időd. Nem feltétlen kell produktívnak sem lennie, csak keress valami olyan hobbit, amit ha csinálsz, úgy tudsz lefeküdni, hogy "na, ma sem pazaroltam xy-ra egy csomó időt". Ilyen lehet akár valami kreatív hobbi is a fotózástól a makettezésig is.
Nekem pl az segített, hogy elkezdtem egyre többet programozni a szabadidőmben, az hasznos is és azt is élvezem, hogy "alkotok".
Szigorú napirend, tudatos szervezés. Különíts el időt, amikor szabad Facebookoznod, csak akkor menj fel, amikor arra időt különítesz el, előtte indíts időzítőt, ami jelzi, hogy lejárt az időd, akkor hagyd abba, lépj ki.
Minél jobban megnehezíted a belépést, használatot, annál több időt adsz magadnak, hogy újra gondold, tényleg akarod-e, tényleg szükséged van-e rá, vagy csak a megszokás viszi rá a kezed.
Az app letörlése jó megoldás. Ha be kell lépni, böngészőből is be tudsz. Ne mentsd el a jelszavakat, így minden alkalommal külön be kell írni. Kényelmetlen, macerás, időt adsz magadnak, hogy inkább ne tedd meg, vagy legalább mérlegeld, hogy akarod-e és eszedbe jusson elindítani az emlékeztetőt, hogy jelezze, hogy mikor kell abba hagynod.
Vannak rá különféle alkalmazások, sőt talán már alapból is tudja a telefonod, hogy különböző alkalmazások net használatát, vagy akár az elindítását, üzenet jelzéseit is korlátozza. Megadod, melyik nap, mettől meddig használhatod, azon kívül meg nem hagyja használni, vagy magától elrejti a telefon.
Az oké, hogy a FB csoportokban osztanak meg sok mindent a többiek, de ezeket biztos nem kell állandóan figyelni, látni. Nem hiszem, hogy abból bármi gond lesz, ha naponta csak 1x nézel rájuk.
Érdemes lehet beszélni a többi csoporttárssal, valószínű, hogy másnak is van ilyen gondja, ezért talán érdemesebb lehet máshova átterelni az info megosztást, hogy ne kelljen FB-ozni.
Pl. egy Messenger chat csoport meg is oldhatja a problémát. Van külön Messenger alkalmazás, lehet használni a FB nélkül is. De létezik számos másik chat app is.
#2
Ha valaki a modern világban műszaki vonalon tanul/helyezkedik el, az nem fogja megúszni okoseszközök nélkül. Laptop nélkül tanulni lehetetlen, az a minimum. Munkához általában laptop és okostelefon a minimum, nekem pl két melós laptopom és egy pc-m is van (mondjuk az egyik laptop tök felesleges...)
6
Aztán majd haboghatsz a főninek, hogy miért nem válaszoltál a slack üzenetére.
Nem tudom pontosan mit kérdezel, az #5 meg lett válaszolva, de leírom mégegyszer.
A kedves kettes azt ajánlotta, hogy a kérdező térjen vissza az őskorba, és akkor nincs lehetősége sem ilyeneket nézni. De az ma, főleg műszaki vonalon lehetetlen.
Még ha az okostelefon megy is a kukába, tiktok megy youtube shorts böngészőben ugyanúgy van:D
Azt meg, hogy milyen szakember lesz belőle, nehogy már egy 21 éves korabeli függőség határozza meg, amit, ahogy leírta, komolyabban vesz mint a korosztály jelentős része. Azért maradjunk a realitás talaján. Sokan sokkal komolyabb függőségeket is leküzdöttek már.
Amúgy nem tudom, hány éves vagy, de a fiatalságnak az egyik legnagyobb problémája jelenleg ez az agyrohasztó folyamatos impulzusbomba, amit ezek a csodás platformok nyújtanak. Nagyon sokan függők, a Kérdező legalább felismerte a problémát..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!