Kihúzzátok otthol a mobil töltőket ha nem használjátok őket? Illetve még hasonló töltőkre gondoltam, például nálunk van a fürdőbe két fogkefe töltő is. Nálunk 6 mobil töltő és 2 fogkefe töltő van mindig fixen bedugva.
Igen.
Aminek a működésére nincs szükség azt kikapcsolom, áramtalanítom.
Alap!
Igen, mert kínai csoda-töltőt használok. Sokáig nem húztam ki. Mostanra elgyengult benne az egyik LED fénye. Aztán pár napja egyszer csak megállt mikor töltés közben átdugtam másik lyukba. Kijelzője sem mutatott semmit. Picit büdös is lett, de aztán pár perccel később újra működött.
Mondom: 4 éves készülékről van szó, sokszor 2-3 eszközt is töltöttem róla. De mostmár mindig kihúzom.
Ahogy írják mások is, egy jó kis lakástűz lehetősége gyárilag benne van a kínai ipar remekeinek nagy részében. De pl. gyári Samu töltőm szétszedtem és abban elég korrekt cucc van, illetve ha nincs terhelés, az áramfelvétele szinte nullára redukálódik, majdhogynem nem is tudtam mérni.
De van kínai tápegység otthon, ami ha van rajta teherm ha nincs, kb. 3W-ot eldisszipál óránként szépen folyamatosan.
Van konnektoros éjszakai fény is, aminek egyszer kíváncsiságból megmértem hogy mennyit fogyaszt ha világítania kell. Nem sok. De ha nem világít, szintén ugyanannyit. Trükkös megoldást tartalmaz. Kapcsolás szempontjából macerásabb megoldani hogy a leden átfolyó áram a környezeti fény függvényében változzon, ezért elegáns módon csak a ledet rövidrezárják ha világos van. Az átlagos ember csak azt látja, dejó, nem világít ha nincs sötét, milyen takarékos. Pedig lóf@szt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!