Ha valaki transzszexuális, de vallásos, az mit kezdjen magával. Szerintetek ez bűn?
Az emberek jelentős része, már elnézést, írtó nagy se@@fejj! - én már csak tudom, én is az vagyok - 😉
Ezzel arra célzok, hogy baromi nagy a szájuk, akkor amikor másokat elítélni kell, vagy magukat jó színben feltüntetni, de amikor egy hasonlóan nehéz szitóáciban kéne helytálniuk mint pl amiről most te írsz akkor ugyanúgy nem tudnának mit kezdeni a helyzettel mint ahogy most te sem. Éppen ezért hiteltelenek és egyáltalán nem számít a véleményük.
Komplex a kérdés. De végső soron azt kell mondanom, mindennél fontosabb az, hogy te a jelenben és az életed során jól tudd magad érezni,egyrészt mivel ez biztosan létezik és kézzel fogható, másrészt pedig azért, mert Isten nem akarja hogy szenvedj, mivel ő amennyire ugye ismerjük, egy szeretetteljes és megbocsátó entitás. És úgy is hihetsz benne, és abban, ami jó a vallásban (igen, ilyen is van, mondanám azoknak akik semmi jót nem látnak benne) hogy közben te is kényelmesen érzed magad a bőrödben. Nem Isten gonosz, hanem azok, akik a nevében gyűlöletet terjesztenek és elhitetik veled, hogy bűnt követsz el, ha megpróbálsz leszámolni a problémáiddal, és szakítasz a biológiai nemedhez társított vallásos sztereotípiákkal.
Különben én nem vagyok hívő ember, csak szeretném, ha értenéd, hogy minden rendben van.
Egyébként én ezt a problémát nem ilyen szemszögből közelíteném meg. Egy dogmatikus, tagadhatatlanul emberkéz által alkotott szerkezet nem tud olyan kérdésekre választ adni, amikre te keresel. Javaslom fordulj pszichológushoz, vagy csak valakihez, akiben megbízol, és nem fenyeget a "lelepleződéssel" az ha elmondod neki, mit érzel.
Mert végső soron az a fontosabb kérdés, hogy mi vagy inkább: valaki, aki nem is biztos, hogy úgy döntött, hogy hisz valamiben, hanem csak így alakult, vagy egy hús-vér, érző ember. És szerintem érezhető a súlykülömbség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!