Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Hagyjam magam kihasználni?...

Hagyjam magam kihasználni? Csak mert szeretem ezt a fiút? 14/f

Figyelt kérdés

Az oldal anonimitásából kifolyólag mindent szeretnék leírni. Egy másik kedves kérdező is az én helyzetemben volt, kérlek ne keverjetek ide más kérdéseket az oldalról.

Tehát a helyzet a következő: 2 hónappal ezelőtt megismertem egy fiút erről az oldalról. Ő 19/f (hamarosan 20) én pedig 14/f vagyok. A srácnak az volt a problémája, hogy elég sok embert ismer és másnak mutatja magát feléjük mint amilyen, sexulális vonzalmat érez fiúk iránt, de szerelemet nem tudna elképzelni velük. Én viszont igen. Nagyon sokat beszélgettünk, megismertük egymást belülről. Eljött az ideje, hogy találkozzunk. Még mindég úgy tudja, hogy nem 14 vagyok hanem 17 éves. Egy napot lógtam miatta suliból, anyumék gyanították, hogy lógtam de sikerült kihazudnom magam. Ezután is egyre többet beszélgettünk, majd elmondtam neki a valódi életkoromat. Hál' istennek továbbra is komolyan vett, sőt szerettünk volna még egyszer találkozni mielőtt lemegy a Balatonra dolgozni. Szóval tudja, hogy 14 éves vagyok én is tudom, hogy ő 19, de a sok beszélgetés és egy személyes találkozás után úgy éreztem beleszerettem. Ha azt mondta volna, hogy szúrjak a szívembe egy tört megettem volna. Sőt azt hiszem most is megtenném.


Mielőtt másodjára is találkoztunk volna, elkezdtünk érdeklődni egymás teste iránt. Kinek mekkora stb.

És felmerült bennem az orális sex lehetősége. Ő elfogadta az ajánlatomat. Igen tudom, nagyon pedo szaga van, de megtörtént és rettenetesen jó volt. Okításokon túl vagyok ezzel kapcsolatban így ezt ne.


Eközben én szerelemet vallottam neki, miközben tudtam, hogy fiúk iránt érzelmileg nem kötődik. Ezt el is mondta nekem. Felfogtam. Én tovább szeretem sőt mindenemet odaadnám, hogy ő boldog legyen. De akkor valamilyen szinten hagynám magam kihasználni. De ha viszont megszakítom vele a kapcsolatot akkor tudom, hogy az szomorúságot okoz neki így az meg nekem nagyon rossz. Mit tudnék tenni? Én képes lennék elviselni MIATTA, hogy kihasznál, csak olyan nehéz elhinni, hogy ez az én sorsom. Ti mit gondoltok erről?


2010. jún. 23. 12:20
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
28%
halj meg...
2010. jún. 23. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
81%

semmiképp se szakítsd meg vele a kapcsolatodat!

az mindkettőtöknek rossz lenne :(

maradjatok barátok és ha úgy alakul, mégis érezni fog irántad valamit.

ha meg nem, te fogod megpillantani álmaid nőjét/pasiját, de ezeken felül akkor is barátok maradhattok!

2010. jún. 23. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
70%
maradjatok barátok,aztán még lehet ,hogy a végén beléd szeret (:
2010. jún. 23. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
5%
Taigetosz pozitiv.
2010. jún. 23. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
100%

Hali! Én őszintén megmondom neked, nekem az ilyenekkel 99%-ban az a tapasztalatom, hogy ebből nem lesz semmi :( Tudom, hogy az embernek az első csalódás nagyon-nagyon fáj, de minél tovább maradsz mellette, annál jobban fog fájni... Próbálj ki dolgokat, ami érdekel, de ne áltasd magad!

Hidd el, annyi jó srác/csaj van a világon, tudom, hogy most ő tűnik az egyetlennek, de ha most hagyod magad kihasználni, és lekötöd magad vele, lehet, elsuhan melletted az igazi, akivel 20x olyan boldog lehetnél!

Sok sikert és fel a fejjel!

17 bi F

2010. jún. 23. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
79%
Konkrétan leszoptál 14 évesen egy 19 éves gyereket? xD Amennyire tudom, ha akár fél évvel is fiatalabb lennél, a srác nagy szarban lenne... xD Legalábbis 2002 előtt viszont ez a helyzet büntetendő lett volna, illetve most is így van, hogyha a meleg helyzet pillanatában nem töltötted még be a 14 évet(ez volt 2002 előtt 18). Ha igen, akkor nem sértett BTK-t, csak majdnem. De akkor se sokra vagytok attól, hogy a megrontás vétsége álljon fenn. Gratula xD Mondjuk liberális vagyok, ti dolgotok, csak mondtam, hogy tudjad, ha már ilyeneket csinálsz...
2010. jún. 24. 02:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
61%
Szerelem első szopásra nagyon megható.
2010. jún. 24. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 A kérdező kommentje:
Kérlek fusd át még egyszer a szöveget mielőtt téves következtetést vonsz le, kedves utolsó.
2010. jún. 24. 13:10
 9/17 anonim ***** válasza:
0%
Ne hagyd. Inkább öld meg őt is és magadat is. Hidd el jobb lesz az egész világnak ;)
2010. jún. 24. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:

tegnap 18:50 vok

Előző, hogy lehetsz ekkora paraszt látod milyen szarul érzi magát így is... nem mindegy neked hogy tőled messze valszeg életedben nem fogod látni szabadidejében magánéletében mi a sz@rt csinál?! Az ilyen komolyan megérdemelné h megb@sszák a rendőrök öngyilkosságra való felbujtásért.

17 bi F még mindig

2010. jún. 24. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!