Más is érez így?

Sajnos elértem egy olyan kort,amikor néha úgy érzem,hogy egyáltalán nincs szüksége rám a társadalomnak.Pedig van családom,gyermekeim,saját családi házam és autóm is.A munkahelyemen a fiatal kollégáim szinte átnéznek rajtam,bár okot nem adtam rá egyszer sem.Előfordult,hogy egy fiatal kolléganőmtől fontos információt kellett megkérdeznem,amire szinte lesajnálóan adott választ.Nem bátottam meg semmivel,csak az a "bűnöm",hogy már nem vagyok a korosztálya.Ez nagyon rosszul esik,amit gyakorta tapasztalok nap mint nap.Kinevetnek ha már nem tudok olyan gyorsan menni ahogy korábban tudtam,és ezt gyakran meg is említik.Mindenhonnan csak a "pofonokat" kapom,gúnyos mosoly kíséretében.

Mielőtt még valaki azt gondolja,hogy sajnáltatom magam,az rosszul hiszi.

Nem tudom hogyan tovább, mert ez eléggé rontja az önbizalmamat és károsan hat a hétköznaphaimra.

Ti mit tennétek a helyemben, illetve mit javasolnátok?