Mit tegyek ahhoz, hogy egyenes, kihúzott háttal képes legyek a képzeletbeli fehér talajon végigmenni úgy, hogy a talaj alattam vastag, betörhetetlen legyen és ne kelljen folyton vödör vizekkel locsolgatni, mivel az nem is ég?

Mióta tudom az eszemet, gyógyítom, fejlesztem magamat.

Szakképzett emberektől tanultam néhány technikát, amivel ezt megtehetem, amikkel meg tudom erősíteni magamban az adott változást.

Egyik ilyen technika alkalmazásával elképzeltem magamban, ahogy kiemelkedek a "múlt iszapposvány-tengeréből" és rálépek a fehér útra, ami egyenes, de szilánkos, törékeny (egyenlőre még).

Annyival feljebb van a múlt posványtengerétől, hogy az már nem is látszódik onnan fentről.

És csak úgy tudok rajta egyenes háttal, kihúzott gerinccel menni rajta, ha vizes vödörrel sűrűn lelocsolják vagy én lelocsolom azt ; mert az út lángol. Mondjuk ez a lángolás egy hozzáértő biztosan meg tudja nekem mondani, hogy miért van ahogyan azt is, hogy miért szilánkos ez a fehér út.

(Ezt elgondolva rémkép is előjött bennem).

Ezen az úton kívánok menni a továbbiakban, de mindenféle vizesvödör-locsolás nélkül úgy, hogy a talaj alattam vastag, betörhetetlen legyen ?

Kérem, csak az szóljon ehhez hozzá, aki érti és tudja értelmezni a kérdésem, aki nem, az lapozzon tovább!!