Szerintetek mi lenne a megfelelő lépés számomra?

Lehet hosszú lesz, amit írok és talán nem is átlagos, de muszáj megkérdeznem, és azt gondolom, hogy nem a szüleimtől kéne, valószínű, hogy frászt kapnának.

Az elmúlt egy év igazi rémálom volt számomra. Igazán magasról zuhantam és most érzem azt, hogy na innen nincsen lejjebb, ugyanakkor fogalmam sincs, hogy mi segíthetne összeszedni magam, és mit kéne tennem, hogy visszataláljak a helyes útra.

Tavaly június 1-jén lettem 20 éves. Sikerrel végig vittem a 2. félévemet a külkeren, nemzetközi gazdálkodás szakon. Életem legjobb nyara következett. Megismertem egy lányt, tombolt a szerelem, legalábbis a részemről. Ott voltam a linkin park koncerten, ami gyerekkori álmom volt. Sok helyen jártam, utaztam szaktársakkal is. Minden rendben volt.

Aztán jött július 20. Öngyilkos lett Chester Bennington, és azt hiszem ezzel kezdődött a lejtő. Nagyon megviselt, hiszen a kedvenc énekesem volt, és pár héttel korábban ott voltam a koncertjén. Utána nem sokkal elkezdett nyilvánvalóvá válni, hogy a lány, akivel együtt vagyok, nem annyira szerelmes, inkább csak kedvel engem és tetszem neki, de semmi komoly érzelem sincs a részéről, én viszont nagyon hamar megszerettem és elkezdett kialakulni bennem egy szorongás, hogy rövidesen el fogom veszíteni.

Hiába terveztem meg szuper nyaralásokat, hiába tettem meg érte mindent, ő október elején, sírva ugyan, de közölte, hogy hiába tart engem egy szeretetre méltó srácnak, ő nem azt érzi, amit kellene, nem tudja miért, de nem akar tovább ebben a kapcsolatban benne lenni.

Mondanom sem kell, ott nekem félig véget ért a világ. Addigra már ő volt a legfontosabb számomra, nélküle végtelenül üresnek éreztem magam. Csodálatos lány volt, nem is a külseje miatt, inkább a belső értékei láncoltak magához. Utána próbáltam az időmet úgy alakítani, hogy valami hasznosat csináljak. Újra elkezdtem németet tanulni, felvettem régi barátokkal a kapcsolatot, újra elkezdtem edzeni. Teltek a hetek, hónapok, de még mindig csak ő volt a fejemben. Úgy voltam vele, soha többé nem fogok tudni szeretni senki mást, soha többé nem lesz senkim, itt véget ért az egész.

Ebben az időszakban sokat segítettek a barátaim, és a nagypapám, akire mindig számíthattam. Mindig jókedvre derített és jól éreztem magam, legalább arra a pár órára, amíg felugortam hozzá. Ez idő alatt nem jártam el bulizni, nem ittam, se semmi olyan, ami tudtam, hogy menekülő út lehet. Aztán unaloműzésként jött a póker, előszőr játékpénzben, aztán a megspórolt pénzem ment rá. Kb 2 héten át tartott, összesen 400 euró veszteségem lett, ami kb 140 ezer forint. Mondanom sem kell jó hülyén éreztem magam, hisz közgazdásznak tanulok, eléggé tudok a profitszerző cégek szemével gondolkozni. Aztán ez a szenvedély sem ragadott magával, tanulópénznek felfogtam és vége volt. Mentem tovább. Vizsgákat letudtam, jött a 4. félév.

Most jött a következő sorscsapás, február elején a nagypapámat elütötte egy autó, 6 héten át küzdöttünk azért, hogy meggyógyuljon, de az ápolók gondatlanságából kialakult a felfekvés, ami végül a halálához vezetett. Most volt a temetése, és még mindig képtelen vagyok felfogni és elhinni, hogy vége, nincs többé az az idill, ami a nehéz helyzetben is ott volt nekem.

És itt vagyok, április közepén. Fogalmam sincs, hogyan kéne visszatérnem az életbe, hogyan leljem újra örömömet bármibe. Az alvásom felborult, nappal alszom, éjjel fent vagyok. Akkor elmegyek edzeni, vagy tanulok. Más lány azóta sincs.

Az egyetlen, amire most tudok gondolni, az az, hogy én már nem is itt szeretnék élni, hanem az örökségemből inkább egy új életet kezdenék Kubában, dolgoznék valami dohányültetvényen, valami olyan helyen szeretnék élni, ahol nem a pénz határoz meg mindent, meg nem kell versenyezni mindenkivel. Azt érzem, hogy itthon már nem tudok többé boldog lenni. Hiába teszek jó benyomást sok emberre, hiába kedvelnek a lányok, hiába indítottak el a szüleim jó háttérrel, pénzzel és útmutatással az élethez, valahogy azt érzem, nem ezek szerint a játékszabályok szerint szeretnék játszani. Túl sok volt ez a veszteség, kiábrándított az életből.

Persze a sulit mindneképp befejezem és lesz diplomám, csak aztán hogyan kezdjek új életet? Hiányzik az exem, hiányzik a Nagypapám, hiányzik az elmúlt 20 évem, ami nagyrészt boldogan telt. Persze tudom, hogy semmi sem hozható már helyre, semmi nem változtatható meg és semmi sem újraélhető. Most beleestem egy végtelen mély, sötét kútba, ahonnan semmi fény sem látszik. Hiába van itt a tavasz, hiába jön a nyár, már ez is csak elszomorít. Egész nap aludnék legszívesebben, vagy csak feküdnék az ágyban.

Szóval mi a módja egy ilyen élethelyzetben annak, hogy újra motivált, céltudatos és életvidám legyek? Hogyan legyek képes újra nyitni a lányok felé? Hogyan ne kelljen a világ másik végére költöznöm, hogy boldog legyek? A segítséget előre is köszi, üdv.

p.s.

A boldogság nekem nem valami soha el nem érhető, kapitalista, pénzen alapuló álomkép. Én már voltam boldog, tavaly, mikor sétáltam a naplementében a barátnőmmel, tele voltam tervekkel, értékeltem az életet, és azt kívántam, bár örökre minden úgy maradna. De azóta minden szertehullott.