Mi lenne a megfelelő lépés?

Sziasztok!

24 éves nő vagyok, és segítséget, tanácsot szeretnék kérni.

A barátommal élek albérletben (40 nm), ő szintén 24 éves. Én már dolgozom, ő még egyetemre jár.

Az a gondom, hogy mostanában egyre jobban zavar, hogy csak én keresek. Nagyon jó fizum van, egyáltalán nem panaszkodom, simán megélünk belőle ketten. Igazából az probléma, hogy az összeköltözésünk előtt megbeszéltük, hogy keres valamilyen diákmelót, és ő is belead a közösbe. Egyébként abszolút a közös kassza híve vagyok, egy számlánk van 2 kártyával, ami az enyém, az az övé is. Viszont egyáltalán nem látom rajta az igyekezetet, hogy dolgozni akarna, nem keres munkát, nem nézi a hirdetéseket, nem megy be érdeklődni a diákszövetkezethez. Én is voltam diák, tudom, hogy nem fognak a két szép szemedért neked adni valami szuper melót jó fizetésért. Elég nagy szívás az elején, az tény, de ahogy megismernek, látják, hogy megbízható vagy, jön jobb. De ő nem nézi, amit eddig keresett egy hónapban, az max. 20 000 HUF volt (egyszer kapott ennyit, átlag 5-7 ezret keres 1-2 nap munkával). Nem várok tőle sokat, csak tudom, hogy heti 20 óra munkával (órarendjébe simán beleférne, mert csúszott) 40-50 ezret simán kerestem, és nem dolgoztam agyon magam.

A közös kassza nálam az, hogy mindketten teszünk bele (és ha az egyik csak 5 ezret, akkor annyit, az elv a lényeg), de nálunk csak én teszek, ő meg csak kivesz. 5 éve vagyunk együtt, tudtam, hogy nem a munka hőse, nem is várom, hogy eltartson, de azért ez így nagyon gáz. Főleg most, hogy neki nyári szünet van, állandóan otthon van, és folyamatosan játszik. Főzni nem tud, így az rám marad, valamint nem szeretem, ha ő indítja el a mosást, de minden más házimunkát ő csinál. Ha megkérem rá külön, mert magától nem látja meg. Kipróbáltam, 2 hétig lógott a mosott ruha a szárítón az erkélyen, és nem szedte be. Engem ez zavar, mert oké, hogy én dolgozom, de akkor legyen övé az otthoni meló, ne kelljen mindent külön mondani neki. De sajna kell.

Eljutottunk oda, hogy nem látom túl férfiasnak, olyan, mintha lenne egy kamasz gyerekem, akinek cetliket hagyok reggel a napi teendőiről. Nem nagyon van kedvem lefeküdni vele emiatt és nagyon zavar ez, mert imádom őt, úgy érzem le tudnám élni vele az életem. Tökéletes lehetne minden, ha kicsit erőt venne magán, nem az lenne a válasz, hogy de van pénzünk, megoldjuk. Mert nem megoldjuk, jelen állás szerint megoldOM. Nem érzem magam nőnek, és szégyenlem, de eszembe jutott hogy pl karácsonykor tőlem kér pénzt az én ajándékomra, vagy mi lesz? Szeretném, ha kicsit én is kényeztetve lennék, nem az én vállamon nyugodna minden, hanem támaszkodhatnék rá. Mit tanácsoltok, hogy tárjam ezt elé?