Mit tegyek, ha hülye vagyok, semmire nem vagyok képes?

> Mit tegyek, ha hülye vagyok, semmire nem vagyok képes?

Például egészen elfogadható módon megtanultál helyesen írni. Pár apróbb hibát nem számítva, oda teszel vesszőt, ahova kell, és ahova kell, oda teszel vesszőt. Az a pár mondat amit leírtál, az összeszedetten megfogalmazott, jól követhető, érhető gondolatsor volt.

Ebből következően a „nem vagyok képes semmire” nem igaz. Ha jobban megtanultál írni, mint a 14-18 éves korosztályba tartozók zöme, akkor erre nem hogy képes vagy, de átlagon felüli képességeid vannak. (Nem mondom, hogy kimagasló, de az átlagnál jobb). (Emiatt egy kicsit egyébként kamugyanús is a kérdésed, de mindegy is, maradjunk annyiban, hogy én mint válaszoló komolyan fogom venni.)

> cipőmet bekötni képtelen vagyok

Valóban? Nem lehet, hogy csak elhitetted magaddal, hogy képtelen vagy rá, így már nem is próbálkozol vele? Amúgy minden tanulás, gyakorlás, akaraterő kérdése. A testvérem autista, de megtanulta bekötni a cipőjét. Igaz vagy két hónap kellett hozzá, de azóta beköti magának a cipőjét.

> mert bárhogy magyaráz, nem értem meg, amit mond

Itt az sem lényegtelen, hogy valaki hogyan és mit magyaráz. Pl. matekból a diákok többsége nem ott látszik elakadni, ahol valóban elakad. Sokszor van az, hogy matekból már valahol a törteknél elveszíti a fonalat, már az alapműveletek – szorzás, osztás, összeadás, kivonás – valódi mibenlétét és összefüggéseit sem érti teljesen, de bemagol recepteket, amivel még egy-két évig viszonylag elfogadható jegyekkel tovább tud menni. Aztán jönnek a nagyobb nehézségek, ahol már ez sem elég, de még esetleg „továbbrugdossák”.

Lehet, hogy valaki mondjuk a trigonometrikus egyenleteknél ütközik úgy falba, hogy ott nincs már meg az a tudás, ami elég a ketteshez, és nagyon sokszor ezt is gyakoroltatják vele, holott nem itt akadt el, valójában lehet, hogy a törtek fogalmának megértését kellene elővenni, akár 4-5 évet is visszamenvén a tananyagban, mert valójában nem a trigonometriát nem érti, hanem a törteket nem érti, sőt nincs is tudatában, hogy nem érti, mert bemagolt pár jól használható receptet, mint „törttel úgy osztunk, hogy a reciprokkal szorzunk”, sőt még alkalmazni is tudja ezt, de valójában nem tudja megmondani, hogy ennek mi az értelme, hogy !miért! így kell azt a műveletet elvégezni. De kevés olyan tanár van, de még a magántanárokra sem jellemző, hogy végig tudja követni visszafele a tanítványt, meg tudja találni azt a pontot, ahol a tanítvány elvesztette a fonalat, és onnan utólagosan fel tudja gombolyítani azt, ami évek során elmaradt.

Meg ennek a felgöngyölítésére sokszor nincs is elég idő, energia. Ilyenkor sajnos marad az, hogy bemagoltat a tanár recepteket, amit jól begyakorolva – még ha ijesztően érthetetlen zagyvaság is a tanuló számára – tovább lehet lökni a következő osztályba.

> Ehhez hozzátartozik az is, hogy spektrumzavaros vagyok, de sok ehhez hasonló ember meg tudja akár egyedül is tanulni a dolgokat, de én kb mindenre képtelen vagyok

A fő gond szerintem, hogy ezt sulykolod magadban. Azt ecseteled, hogy mennyire képtelen vagy mindenre, ahelyett, hogy azt sulykolnád magadba, hogy mivel mások is képesek rá, hozzád hasonló sorsú, vagy még rosszabb helyzetben lévő emberek is, ezért számodra sem lehetetlen, és igenis végig fogod vinni, meg fogod csinálni, még ha hússzor annyi időbe, energiába kerül is. Nem arra koncentrál, hogy milyen hiányosságaid vannak. Ennek a tudatosítása is fontos, mert ez az első lépés ezeknek az áthidalásához, javításához. De koncentrálj arra, hogy egy-egy hiányosságodat, hibádat javítva hova fogsz elérkezni, mennyiben leszel jobb ettől.

> ügyetlen is, mindent leejtek, széttörök, tönkre teszek, akaratom ellenére

Ez meg leginkább figyelem és tudatosság kérdése. Van, aki jobb, van aki rosszabb képességekkel van megáldva ezen a téren, de célként kitűzve bárki képes fejlődni ezen a téren. Pl. voltam egy ideig néptáncoktató. Volt olyan figyelemzavarosnak elkönyvelt kis srác, akivel elég sokat küzdöttünk. Ha öt mondatot mondtam neki, a harmadik mondat után már elkalandozott a tekintete, az utolsó két mondatot már nem fogta fel, mert máshol járt. De szépen lassan haladtam vele. Mikor mondtam neki valamit, egy mondatot mondtam, és megismételtettem vele. Aztán jött a második mondat, azt is megismételtettem vele. Így képes volt egyre jobban figyelni, két év után odáig jutottam vele figyelem kérdésében, hogy képes volt egy 4-5 perces koreográfia jó pár tucat lépését, azok egymásutániságát megtanulni, eltáncolni azt a 4-5 perces folyamatot különösebb tévesztések nélkül. Tudott ő figyelni, csak éppen más nem hozta ki belőle azt, hogy hogyan tudja ezt a képességét fejleszteni.

> Mit tegyek, hogy kevésbé legyek ilyen?

Tűzz ki célokat. Pl. hogy megtanulod az x törilecke összes évszámát. Tudatosítsd magadban, hogy ezeket a célokat el tudod érni. Fókuszálj. Vedd észre, ha máshova kalandozol. (Nem fog elsőre sikerülni, de idővel egyre jobban.) Nem biztos, hogy minden ilyen apró cél sikerül, de minden sikertelenségben – ha valóban megtettél mindent, amit úgy érzed meg kellett – van valami, amiben egy picivel jobb leszel, amit tanultál belőle. Elbuktál? Állj fel, porold le magad, vonj le tanulságokat, hogy mit csinálhattál rosszul, meg mi volt az, amit viszont jól csináltál, és próbáld újra, a tanulságok tükrében esetleg némileg máshogy. Ha századszor buktál el, akkor századszor állj fel.

Meg lehet nem árt utánanézni különböző tanulási módszereknek. Mert az iskolában sok dolgot tanítanak, csak rendszerint azt nem, hogy mik a tanulás hatékony módszerei. Csak úgy kezdetnek egyetlen videót belinkelnék ide: https://www.youtube.com/watch?v=qOzV-ZnmYIA