Utálom az életemet! Mit csináljak?

Én is utálom az életem. Egyre türelmetlenebb vagyok és hisztis, kikészítem a barátaimat - akik között nem találom a helyem; tulajdonképpen nincs is igazi barátom, akivel kölcsönösen mindent megosztanánk, nincsen olyan ember, aki nekem mondaná el először a bánatát, vagy az örömét - a szüleimen kívül nincs senki, akinek sokat jelentenék, a szerelmi életem nulla, még azzal a fiúval is elrontottam mindent - még mielőtt bármi is történhetett volna - aki sokat jelent nekem.

Tudom, ettől neked most nem jobb. Attól, hogy Afrikában éheznek, vagy hogy valakinek nincs keze-lába, attól sem jobb. De akkor sem lenne jobb, ha huszadjára is ideírnám, hogy változz meg - mert milyen könnyű mondani de mennyi akaraterő kell a megvalósításához - vagy hogy keress valakit, aki szeret - ugyan már!; mégis hogyan várhatnám el másoktól, hogy szeressenek, ha én sem szeretem magam, meg amúgy is mintha ez olyan könnyű lenne, mint ahogy írták itt előttem páran. (Tessék nyugodtan lepontozni - attól hogy sz@r ez így attól még igaz.)

Én most elutazom 10 napra; távol leszek a civilizációtól, telefont sem viszek. Festeni fogok, meg fényképezni - csupa olyan dolgokat csinálok majd, amiket szeretek - és közben átgondolok mindent; talán ez segít majd.

Talán neked is segítene, meg másoknak is.

Szerintem vedd sorba azokat a dolgokat amiket a legjobban utálsz, vagy amik előidézik ezt. Tudom, nehéz, de ha őszintén szembenézel az életeddel, és magaddal is, akkor megtalálod ezeket a problémákat. Ha ez megvan, a többi már csak rajtd múlik, elbújhatsz előlük, vagy teszel is valamit értük/ellenük? Igazából csak magadra számíthatsz, de tudnod kell, nincs az a helyzet, ahonnan ne lehetne kitörni.

Viszont fontos megbizonyosodnod: Tényleg utálatot érzel a környezeted ellen, vagy belülről fakadó gyűlöletet? Ha gyülöletet, akkor nagyob a baj, az azt jelenti, hogy alapvetően nem vagy jóban a világgal, valamilyen lelki késztetés (irígység,önzés,félelem) következtében.