A jokdevu emberek felszinesek lennenek?

Általánosságban véve szerintem igen, felszínesek. Ha valaki hajlamos kielemezni a dolgokat, és filozófiai szempontból is megközelíteni őket, akkor az törvényszerűen boldogtalanabb ember lesz, hiszen nem nehéz rájönni, hogy az életnek nincsen objektív értelme, ráadásul a mai világ is egy meglehetősen hulladék hely, tehát még szubjektív célt is egyre nehezebb találni.

Nyilván ezt az életfelfogást olyasvalaki aki minden éjszakáját egy szórakozóhelyen tölti részegen vagy bedrogozva nehezen értheti csak meg, de őszintén szólva tudat alatt szerintem ők is érzik ezt, csak ahelyett, hogy mélyebben belegondolnának a dolgokba, inkább pótcselekvésekkel kompenzálnak.

Aki folyton jókedvű, az nem feltétlenül drogozik és bulizik látástól vakulásig. Van egy ismerősöm, visszafogott leányzó, mindig mindenkivel kedves, tényleg mindenki szereti, állandóan segít valakinek, mindenkire mosolyog, és olyan tiszta lelke van, mint még némely kisgyermeknek sincsen. Az élete ogazán boldog. Sokszor érzem úgy, hogy ő tud valamit, amit én nem, valamit lát a dolgokban, amitől minderre képes. Aki folyton rosszkedvű és csak az önsajnáltatásból él, az ezt nem tudja negtapasztalni.

A filmekben sem véletlenül kapja a mosolygós-bölcs jellemvonásokat az öreg tudós/varázsló/nagyszülő, tanácsosztó.

Szerintem a jó válasz az, hogy mitől vidám az a bizonyos ember?