Elszúrom az életemet, ha kitűnő vagy jeles vagyok? Abba kéne hagynom a tanulást?

Elsőre kissé szokatlan lehet a kérdés, viszont valóban elgondolkodtam rajta. Miután megpillantottam egy reklámot netezés közben (mégpedig ezt: [link] ), nem hagyott nyugodni a dolog – „Avagy miért nem a kitűnő tanulókból lesznek topmenedzserek?” –, így utánanéztem kicsit a témának, és elszörnyedtem az olvasottakon .

[link]

[link]

Természetesen nem csak ez a két cikk állítja ezt, és komolyan megijedtem. Igaz, nem mindig vagyok kitűnő, de 4,7-es év végi átlagnál rosszabb eredményem még sosem volt, és leginkább az ilyen kis semmilyen tárgyak húzták le, mint például a testnevelés.

Jelenleg gimnazista vagyok és rengeteget tanulok, sokkal többet, mint az osztálytársaim. Minden egyes napom a tankönyveim fölött telik, örülök, ha csodás véletlen folytán jut egy kis időm netezni vagy olvasni hétvköznaponként. A hétvégékre is ambivalens érzelmekkel tekintek, ugyanis örülök, hogy alhatok végre, viszont tudom, amint felkeltem, már megint tanulnom kell, mire pedig mindennel végzek – bár van, hogy ez nem is sikerül –, már vasárnap este van, egy szóval ismét el lett szúrva az egész hétvégém. Utálom ezt az egész soha véget nem érő körforgást, s majd' elepedve várom a szüneteket. Akkor is tanulnom kell ugyan, de legalább marad időm másra is.

A cikkekben leírtakkal ellentétben nem vagyok sem unalmas, sem a tanárok kedvence, sőt barátaim is vannak, nem utálnak az osztálytársaim, viszont aggódom, hogy teljesen feleslegesen küzködök ezek szerint. Nem kényszerít senki, megfelelni sem kívánok senkinek, csak magamnak. Ha nem tanulok meg valamit, egyszerűen pocsékul érzem magamat, másfelől igazából szeretek is tanulni annak ellenére, hogy gyűlölöm. Jó érzés egyre többet tudni, és imádom, hogy okos vagyok, ám már a tulajdon anyám szólt rám látható szenvedéseim végett a minap, hogy hagyjam a fenébe a fizikát, így is túl sokat tanulok, és a világon semmi nem fog történni, ha nem ötös lesz a dolgozatom. Én természetesen nem akartam hagyni, így mire mindennel végeztem, már majdnem hajnali egy óra volt, reggel pedig keltem nulladik órára hatkor, és a hasonló éjszakai elfoglaltságok nem is rendhagyóan ritkák. Előfordult már, hogy még a kádban is tanultam, mert nem engedhettem, hogy ázással vesztegessem a perceimet.

Szóval akkor mindez teljes mértékben fölösleges? Azért küzdök ennyit, hogy utána soha az életben ne legyek sikeres, ne legyen jó munkahelyem, és azoknak dolgozzak lassacskán nevetségesen alacsony bérért, akiknek ki tudja, hányszor magyaráztam az órán vett anyagot, hogy végre felfogjanak belőle valamicskét? Azok lesznek sikeresek, akik tesznek az egészre?

Nem is tudom, vajon miért érzem kellemetlenül magam...

Valóban nem járkálok nagyon el szórakozgatni és valóban alig van gyerekkorom, a kamaszkori lázadás is megfeledkezett rólam, de eddig az lebegett a szemem előtt, hogy egy szép, boldog jövőért mondok le azokról, amiket mások megengednek maguknak, aminek én is örülnék, ám most minden értelmét vesztette, és fogalmam sincs, mit tegyek. Kérlek titeket, segítsetek!

15 éves lány vagyok, karrierista, ha mondhatom így ebben a korban. Nincs szükségem a jövőben sem férjre, sem gyerekekre, csak a munkámnak élnék, no de így?