Mit csináljak, ha nincs semmi okom élni?

Ha csak egy barátra vágysz akivel őszintén tudsz beszélni és akinek meg tudsz nyilni akkor írj nyugodtan

Nem szeretném hogy hülyeséget csinálj

Pszichológus?

Vagy ha tényleg nincs senki mondom hogy szívesen beszélek én veled hátha tudok rád hatni

Lehet csak kell valaki aki meghallgat

Nyugodj meg, lehet hogy most nehéz megnyugodnod, de én amikor magam alatt érzem magam, mindig idézeteket olvasok.

(Ha Angolul is tudsz olvasni csak írj be egy témát, és add hozzá azt hogy 'quotes')

Ajánlom hogy kezdj el valami hobbiba, ami talán megnyugtatt, én 1 éve kezdtem bele az animé nézésbe, és sokat segitett rajtam :D . Na meg, meg kell tanulni hogyan kell leszarni más emberek véleményét,ne engedd meg nekik, hogy lássák ahogy szenvedsz, mert csak nagyobb örömöt okozol nekik. Majd biztos jön az életedbe egy olyan ember aki mindent megváltoztatt, és segiteni fog rajtad, na meg amit adsz másnak, azt kapod te is, szóval csak várj mert elöbb-utobb vissza kapják. (Ezt hivjuk karmának). Ne csinálj valami hülyeséget, mert Isten azért engedte meg hogy élj a Földön, mert ő egy ajándékot adott neked, azzal hogy itt élsz. Ne enged hogy más elvegye ezt az ajándékot, csak idő kérdése mikor fordul a kocka ^^

Én is ilyen vagyok :(.

17/F

Én is gyakran éreztem így 13-17 éves korom között, nagyon gyakran fel is merült az öngyilkosság gondolata mert tényleg nem láttam értelmét az életemnek. Ellenben nálam viszonylag szerető család volt (és van), kaptam odafigyelést, törődést is, szerető és kedves testvéreim voltak (vannak), a jegyeim se voltak annyira rosszak, általánosban színötös voltam, gimiben erős 3-as mert nem érdekelt semmi és értelmetlennek láttam az egészet. Még barátnőm is volt, szerettem és örültem neki és a kapcsolatunknak, de annak ellenére is gyakran éreztem úgy, hogy senkinek nem hiányoznék ha megölném magam. Az érzés akkor hagyott alább, mikor alaposabban elmerültem néhány zenében, a szövegében. Nálam a zene jelentette a "megváltást" ez alól. Néhány zenekar a szövegeiben pont arról énekelt, amit éreztem és így az egyedüllét érzése is elkezdett megszűnni, és a szövegeik még "életre bátorítóak" is voltak. Aztán végül kilábaltam ebből, amit elsősorban azokra a zenékre és szövegeikre tudok visszavezetni, amiket akkoriban hallgattam. Elvonták a figyelmem, érdeklődtem, lekötöttek, stb.

Nagy részben a szövegeknek köszönhetően lettem mára mű- és szakfordító.

Ha nem lábalok ki abból a depresszív lelki világból, abból a mélységes melankóliából, akkor ma vagy halott lennék, vagy önsajnáltató, önsanyargató munkanélküli ember, aki mindenki számára egy teher és nincsenek barátai, legfeljebb ivócimborái, nincsen életcélja és nincsen öröme.

Küzdelmek árán elvégeztem pár tanfolyamot, fősuli, szakfordító vizsga, jó munkám van, 4 éve boldog párkapcsolatban amit csak a legelején volt viharos (pont a depressziós korom miatt kimaradt lélekfejlődés hiánya végett, éretlen és érzéketlen voltam sokszor, de párom kitartott mellettem), 2 éve együtt élünk boldogan. Van célom, több is, tudom hogy mit akarok az élettől, tudom hogy hogyan akarok meghalni és addig mit akarok elérni - de tudom azt is, hogy még rengeteg minden változhat. És kell is hogy változzon, mert a stagnálás hosszú távon nem jó és elgyengít testben-lélekben, a néha bekövetkező változások pedig új és ismeretlen helyzet elé állítva az ember, úgymond "fitté" teszik és alkalmazkodóvá.

Amit javasolnék neked (bár tudom, több mint 2 éve írtál, de talán még most is tudok segíteni; akár másoknak is), hogy:

- keress valamit, ami lefoglal, leköt: olvasás, írás, zenehallgatás, harcművészet, sport, horgászat, társas tánc, túrázás, természetfotózás, hangszerek, sorozatok-filmek-képregények; mindenből rengeteg műfaj és variáció van, ne add fel a keresést; a testmozgást kifejezetten tudom javasolni; a lényeg, hogy lekössön és valamennyire kihívás legyen az, amit csinálsz

- írd le az érzéseid, a gondolataid minden nap, akár naponta többször, dátumozd és néha olvasd vissza (én az álmaimat írtam le, több száz éjszakai álmait éveken át és visszaolvasva láttam a jellemem formálódását; rengeteget lehet ezekből leszűrni)

- próbálj ki új dolgokat és kényszerítsd magad váratlan és nehéz, kellemetlen és kényelmetlen helyzetekbe, ezzel egyrészt elmondhatod magadról, hogy "igen, ezzel is szembenéztem", másrészt pedig elejét veheted esetleges pánikbetegségnek-fóbiáknak (egyik munkahelyemnek hála agórafóbiám alakult ki pánikbetegséggel együtt... nem figyeltem eléggé a lelkemre és itt az eredménye; bárhová megyek, szinte mindig fal mellett szorosan sétálok, nagy nyílt utcákat és tereket kerülöm, állófogadások-események és rendezvények ahol állni kell faltól távol, az ilyesmik azok a halálom; az égre felnézve rosszul vagyok mert olyan érzésem van, hogy bármikor megszűnhet a gravitáció és felszállok, kiszállok az űrbe ami egy nagy nyitott tér és már a gondolattól is lever a víz és rosszul vagyok; félek a nagy nyílt vizektől is, tavaktól például; rengeteg problémát okoznak nekem ezek, de kényszerítem magam szándékosan ilyen helyzetekbe és egyre ritkábban jönnek elő a pánikrohamok; ez is egy félig-meddig depresszív korszakomban alakult ki 21-23 éves korom között).

Tudom, hogy a melankólia, a "depresszió" hiába van "betegségnek" nevezve nem lehet belőle úgy "kigyógyulni", hogy egyik napról másikra - ahogy azt sokan hiszik. Nem lehet csak úgy "szépnek látni a világot" és csak úgy mosolyogni.

Remélem, hogy azóta már jobban vagy.

26/F