Önbizalom hiány leküzdése?

Második, de lehet rajta változtatni, ha elmered hagyni a komfort zónádat. Ha eddig nem volt változás, akkor nem dolgoztál érte elég keményen vagy rosszul csináltad. Ha magabiztos emberből lehet önbizalom hiányos, akkor fordítva is működik. Az életem felében magabiztos voltam, aztán jött a törés, amikor édesapám kivételével mindent elveszítettem többek között az önbizalmamat is és a gyereket, aki akkor voltam. Az utóbbi négy évben kezdtem el keményebben dolgozni azon, hogy ezen változtassak. Nincs önbizalmam, de hosszú utat tettem meg, hogy visszaszerezzem.

Röviden annyi a lényeg (a későbbiekben fontos lesz), hogy sosem léptem ki a házból, csak iskolába jártam, sosem buliztam, nem mentem el a saját gólyavatásomra és szalagavatómra középsuliban, és az, hogy programokra járjak vagy együtt lógjak másokkal időpazarlásnak tűnt számomra. Nem is voltak barátaim, de nem számított, egyébként is úgy éreztem, hogy dolgoznom (jelen esetben tanulnom) kell reggeltől estig és nem érdemlem meg, hogy szórakozzak.

Az Agykontroll tanfolyammal indultam, ami arra jó volt, hogy ráébredjek, hogy teljesen rosszul látom a körülöttem lévő világot, Rhonda Byrne A Titok című filmjével folytattam (YouTube-on fent van), ami megtanította a vonzás törvényét és hogy mekkora hatalma van a gondolataimnak (a könyveit is érdemes olvasni). Az önfejlesztő könyvek nagyon hamar magukba szippantottak, és rendszeresen olvasni kezdtem őket, és igyekeztem olyan környezetet kialakítani magam körül, ami csak pozitivitást sugároz: képek a szobámban, amik motiválnak, napló írás CSAK pozitív gondolatokkal, megszakítottam a kapcsolatot minden olyan emberrel, aki csak lehúzta az önbizalmamat, akiket meg nem lehetett lerázni (pl. osztálytársak), azoknak a sértéseit pedig megtanultam viccként felfogni, úgyhogy ha piszkáltak és kiröhögtek, ahelyett, hogy magamra vettem volna, inkább elkezdtem velük együtt nevetni. Eleinte ez összezavarta őket, de aztán elkönyveltek egy olyan embernek, akivel még akár hülyéskedni is lehet néha. A Facebookon az időfolyamomat úgy állítottam be, hogy csak olyan oldalaktól/csoportoktól látok bejegyzéseket, amik motiválnak vagy köze van az álmaimhoz, amit el akarok érni.

A telefonomon is számos alkalmazás van feltelepítve, amik motivációs képekkel/idézetekkel segítenek, és mivel nálam az időgazdálkodás is problémává vált, ezért életstílussal kapcsolatos alkalmazásaim is vannak (pl. HabitBull, aminek a fórum részében szintén sok motiváló dolgot olvastam)

Az elmúlt négy évem körülbelül erről szólt, és ezzel úgy érzem, hogy az első lépés ki van pipálva, vagyis elvettem a környezetemtől minden esélyt, hogy le tudja húzni az önbizalmam. Ez idő alatt óriási lépésben fejlődött a személyiségem is, depressziós, magába fordult lányból egy hihetetlenül vidám személyiség lett belőlem, akinek ha akarnák se lehetne letörölni a mosolyt képéről. Persze ez csak látszólag tűnt így, még mindig ugyanúgy képtelen voltam kilépni a lakásból, ha a barátaim (igen, lettek barátaim) meghívtak valahova, mindig elutasítottam továbbra is arra hivatkozva, hogy az "érettségi miatt túl elfoglalt vagyok" - részlet dolog, hogy már nem tudtam mivel takarózni, miután leérettségiztem. Talán úgy tűnik, de én egyáltalán nem érzem és éreztem magam kétszínűnek emiatt. Rhonda Byrne azt írta az egyik könyvében, hogy "válassz magadnak egy szerepet, és játszd addig, amíg a szereped valósággá válik, és azzá az emberré válsz, aki lenni akartál". Én most éppen azt csinálom. Na de a lényeg, hogy mindebből az következik, hogy második lépésben saját magamat kell meggyőznöm arról, jó dolog kimozdulni a komfortzónából. Az egyik könyvben olvastam egy nagyon aranyos dolgot arról, hogy az önbizalmunkat képzeljük el úgy, mint egy kiscicát vagy egy kisgyereket. Senki sem akarna egy kisgyereket bántani, igaz? Helyette dicsérnünk kell, hogy növekedjen és fejlődjön. Amikor magamat marcangolom valami miatt, mindig erre gondolok, és ez sokat segít. Ami számomra fordulatot jelentett, amikor végre először mozdultam ki a lakásból úgy, hogy nem iskolába mentem éppen. Egyszerűen csak találnom kellett egy programot, ami képes annyi motivációt adni, hogy elhagyjam a lakást. És nálam ezek az önfejlesztő szemináriumok/előadások lettek. Rájöttem, hogy rengeteg van ingyen is akár, és az a környezet, ami egy ilyenen van tele pozitív, vagy legalábbis tenni akaró emberekkel már alapból motiváló és önbizalomnövelő tud lenni.

Az önbizalomhiány egy nagyon makacs dolog, de a legyőzése tényleg csak annyiból áll, hogy kilépj a saját börtönödből. De ez minden félelemre igaz, és az önbizalomhiány is valójában csak félelem. Sok sikert hozzá, és remélem, hogy a történetemből sikerült leszűrnöd valamit, ami neked is segíthet. Nem tudom, milyen mértékű az önbizalomhiányod (talán nem olyan kritikus, mint az enyém, de talán igen), nyilván ez is meghatározza, hogy mi válik be neked és mi nem. De bármiről is van szó, mindig az fog számítani, hogy mi van benned és miben hiszel. Ha hinni kezdesz abban, amiben a #2 válaszoló hisz, hogy az önbizalmon nem lehet változtatni, akkor sosem fog változni. Ha ez nincs meg, az első házi feladatod neked és a #2-esnek az, hogy hinni kezdjetek abban, hogy MINDIG mi döntünk arról, hogy hogyan értelmezzük a körülöttünk és a bennünk zajló eseményeket.

Az #1 válaszoló egyébként nagyon jó, és nagyon motiváló dolgokat írt.