Lehet még belőlem "valaki"?

Nagyon okos kisgyerek voltam, általánosban végig a legjobb tanuló. Versenyekre járattak, amiket sokszor megnyertem, fővárosi fordulókba jutottam be (nagyrészt humán tárgyakból, nyelvtanból és nyelvekből). Gimnáziumban, ha nem is mindig voltam átlag alapján "a" legjobb, de benne voltam a legjobb 3-4-ben. Itt is nyertem versenyeket, köztük az OKTV egy nyelvi fordulóján országos helyezést értem el. Aztán külföldre mentem egy világszínvonalú egyetemre, de itt már valami nem működött, haza kellett jönnöm.

Valamiért ugyanis gimnázium vége felé már eltűnőben volt a motivációm. Hiába érdekelt a biológia gyerekkoromtól kezdve és hiába töltöttem rengeteg szabadidőmet természetjárással, megfigyeléssel, egyszerűen valamiért nem volt bennem kitartás tanulni. Pl. nem érdeklődtem valamiért a biológia nehezebb részei iránt. Elkezdtem mindenből a gyengébb ellenállás felé menni. Miután hazajöttem, itthon választottam egy olyan egyetemi szakot, amit sose szerettem, de végigcsinálom. Nem tudom megmondani, miért. Valamiért az a képzet él a fejemben, hogy a tudományos életben nem keresnek jól az emberek, azzal nem lehet nagy karriert csinálni. Mindig azt hallottam mindenkitől, hogy egy biológus, rovarkutató, madárkutató nem él meg, csak egy különc csodabogár lesz. Közben a szüleim jól menő vállalkozók.

Nem tudom, ez okozta-e nálam ezt a leállást, de tény, hogy miután elkezdtem saját magamra kényszeríteni olyat, amit nem szeretek, minden motivációm eltűnt. Utoljára adok be mindent, kitolom a határidőket az utolsó percre, aztán összecsapok valamit, nem olvasom el a kötelezőket, mások jegyzeteiből tanulok. Egyszerűen nem érdekel az, amit csinálok, hiába, hogy egy "menő" szak és már az utolsó év végénél tartok. Idén 24 éves leszek. Szeretnék visszaorientálódni a biológia felé, de még mindig nem érzem azt a tüzet, ami ahhoz kéne, hogy végigcsináljak egy újabb, tanulással teli alapszakot. Abban biztos vagyok, hogy a képességem megvan rá, természettudományos tárgyakból se voltam rosszabb soha 4-esnél. Csak ellustultam, elfásultam. Magánéletem nincs, általános vége óta tele vagyok lelki sérelmekkel (ez egy más történet), szakembertől szakemberhez járok, nem tudok mit kezdeni magammal. Ha egyszer túljutok ezen, be tudom pótolni a lemaradásomat? Lehet belőlem valaminek a szakértője, vagy az ilyenek menni szoktak a levesbe? Fura mód ugyanis azt látom, hogy a korosztályomban sokszor nem azok kezdenek kitűnni, akik annak idején mindenben jók voltak, hanem azok, akik egyvalamire ráálltak.