A zene mennyit árul el egy ember személyiségéről szerinted?

> A zene mennyit árul el egy ember személyiségéről szerinted?

Kb. 24-et. Néha 26-ot. Viccet félretéve természetesen a zenei ízlésünk a személyiségünk része, így eleve elárul valamit. A zenei ízlés kifejez világképeket, értékrendet, mentalitást. Egy mély érzelmi világgal rendelkező, de melankolikus, depresszióra hajlamos ember ritkán hallgat vidám trioli népdalokat, ugyanígy egy felszínes, életvidám, pörgő életet kedvelő ember ritkán hallgat mondjuk olyan jellegű zenét, amit belinkeltél. Egy érzékeny, a durvaságot, trágárságot amúgy alapból nem kedvelő, művelt és illedelmes ember meg mondjuk ritkán fog hallgatni mondjuk Marilyn Mansont, vagy amatőr punk zenét.

Viszont a zenei ízlés – főleg fiatal korban – valahol divat kérdése is. Nem biztos, hogy valaki azért a zenei stílusért rajong, ami az igazi személyisége. De itt is azért igaz, hogy magának a zenének a hangulata, a tartalmi mondanivalója, szövege visszahat a személyiségre, kicsit olyanná válsz, amilyen zenét hallgatsz.

Másik oldalról, a zenei stílus önmagában nem biztos, hogy mérvadó. A zenei stílusok azért csak egy-egy szeletet vágnak ki a személyiségből, vannak, akiknek egészen más határozza meg azt, hogy milyen zenét tartanak jónak, vagy rossznak. Én pl. inkább a zenei összhatást, a zene cizelláltságát sokra értékelem, a hangzásvilág önmagában számomra már nem annyira mérvadó. Egy igazán jó rockzenét egy igazán jó elektronikus zenét, egy igazán jó klasszikus zenét, egy igazán jó népzenét ugyanúgy tudok értékelni.

Megint másik oldalról, a személyiség összetett. Attól, hogy valakiben egy-egy húrt, vagy húrcsoportot meg tud pengetni egy zene, és ezért ő kedveli ezt a zenét, ettől még sok másik húr is van abban a személyiségben.

Egy-egy zenekarnak, együttesnek is sokféle száma van, pont azért, mert a rajongók is sokféle személyiségjeggyel rendelkeznek, van, akinek ez a szám tetszik, van akinek az.

A zene alapján nem lehet valakinek a komplett személyiségét leképezni. De biztos hogy bizonyos személyiségjegyeket ki lehet zárni, vagy feltételezni lehet a zenei ízlés alapján.

Szerintem nem mérvadó, hogy egy adott szituációban, vagy élethelyzetben, ki, milyen zenét favorizál.

Nekem pl. nagy kedvencem a Queen, bármikor bármelyik számukat szívesen meghallgatom. Miután gyerekkoromban hangszeres zenét tanultam, közel áll hozzám a komolyzene is. De imádom a színházat is, így szívesen nézek a musicalt vagy operettet. Nem zárkózom el napjaink zenéjétől sem, Lady Gaga épp annyira hallgatható számomra, mint az 50-es 60-as évek olasz slágerei. Van egy haverom, akinek viszont csak a dixieland létezik mint zenei irányzat, és semmi más. Mégis nagyon jó barátom. Na most akkor ezekből milyen személyiségi mutatókat tudsz kibogozni? ;)

Kérdésre válaszolva: sokat.

A linkelt zene pedig nem túl sok pozitív dologra enged következtetni. Nem azért mondom, mert látom a neved, és mennyire megijesztett az és a zene is, mert pontosan ismerem a LaVey-i sátánizmus lényegét (és amennyire láttam a válaszaidat, efelé hajlasz, habár, abba tudtommal sem Lucifer, sem a bestia nem tartozik bele, nvm).

Egyszerűen csak buta és korlátolt embernek gondollak miatta, akinek a gondolkodása az általa kialakított dobozon belül mozog, és csupán ebben a dobozban képes értelmezni dolgokat, ami pedig kívül esik, arra (szerinte) tökéletes magyarázata van, hogy miért totális hülyeség.

Plusz, például nem bíznék rád semmit, és feleslegesnek tartanám a jelenléted (pedig nem tizenéves, infantilis, hétvégi bebäszós társaságba járok).

Nem tartom magam vallásosnak (bár egyre vonzóbbnak találom a kereszténységet). A válaszomban a lehető legkisebb lekicsinylés vagy bántó szándék sem volt, mint ahogy ebben sincsen. Ez a véleményem. Érdekes, amit mondasz az erkölcsről.

Egyébként nem beszéltem még veled soha, nem tudtam, hogy nem vagy sátánista. Talán megbocsátható nekem az erre való következtetésem a nevedből kiindulva, ugye?

Szóval az erkölcsről: ha az erkölcs meghatározásakor minden fél véleményét veszed figyelembe "racionálisan" (ami maga a relativizálás), akkor miért nem legalizáljuk a gyilkosságot? Nem a legjobb példa, de fáradt vagyok. Ha mindkét fél véleménye és álláspontja alapján határozzuk meg az erkölcsöt, akkor ki lenne erkölcstelen? Az erkölcs határait addig tologatnánk, amíg mindenki beleférne. E pont előtt pedig mindenki, aki az erkölcsi szabadosság adott állapotán még kívül esik, tökéletesen jogosan háborodhatna fel, amiért őt erkölcstelennek nevezik, hiszen neki is megvannak az indítékai és körülményei, amiért erkölcstelenül cselekszik, tehát az erkölcsöt tovább kell "racionalizálni". És így tovább, és így tovább, amíg nem lesz mindenki erkölcsös.

A "gombhoz kabátot venni" tökéletes példája.