Mit tehetnék? Elbasztam az egész életem.
Figyelt kérdés
Nagyjából 13 éves koromban kezdődtek a problémák, mikor anyám halálos beteg lett. Ennek hatására depressziós lettem, ráadásul az emberek ott rúgtak belém, ahol tudtak. Szóval ennek a kettőnek a kombinációja nem tett jót a tanulmányi eredményemre. 6 évvégén nyelvtanból megbuktam. Megint mélypontra kerültem, ráadásul időközbem felfedeztem, hogy transznemű vagyok, nő akarok lenni szóval ez rátett egy lapáttal. Sokat tanultam és szerencsére sikerült átmenni. Viszont a depresszió nem múlt. Hetedik évfolyamba kerültem, ahol évvégén vagy 8 tantárgyból buktam. Új osztály, új év. Szuper. De a depresszió nem múlt. És vele együtt a tanulásom sem javult. Első félévben megbuktattak 3 tantárgyból, ráadásul ennek hatására (is) összeroppantam. Mivel ugye máshol meg basztattak. (Suli, szülők-nem a tanulás miatt-) Szóval próbáltam összeszedni magam. Még pszichológushoz is jártam fél évet. De nemtudtam megnyílni, szóval fél év után abbahagytam. Szerencsére mindenből átmentem kettessel évvégén. Amit már bánok. Mert igaz, most is szar a hangulatom, illetve az összeroppanás szélén vagyok. De most megpróbáltam jól tanulni, és aránylag jól megy, mivel mindenből 4-5 vagyok. Kivéve matek, az így is 2. Viszont csak most tudatosult bennem igazán, hogy sehova sem fognak felvenni. Mert elbasztam az egészet. Sosem fogok álmaim iskolájába bekerülni. Még egy szakmunkásba se. Nemtudom, hogy mit tegyek. Annyira sajnálom, hogy ezzel elbasztam az egész életem. Fogalmam sincs most mit tegyek. Már csak sírni tudok.2015. okt. 5. 20:22
11/12 anonim válasza:
Próbálj megtanulni egy-két idegen nyelvet. Munkát azzal már lehet kapni. A transzneműség kapcsán pedig várj még.
12/12 harminezer oxigén válasza:
kedves 10-es
Az hogy ki kihez vonzódik szexuális vagy romantikus értelemben annak semmi köze nincs ahhoz hogy, valaki transznemű-e vagy sem.
Attól hogy, valaki a nőkhöz vonzódik szexuálisan, még lehet hogy, nőnek érzi magát, és taszítónak, testidegennek érzi a saját péniszét.
A szexualitás és nemiség, habár szorosan kapcsolódnak egymáshoz, nem határozzák meg egymást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!