Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Mit tehetnék? Elbasztam az...

Mit tehetnék? Elbasztam az egész életem.

Figyelt kérdés
Nagyjából 13 éves koromban kezdődtek a problémák, mikor anyám halálos beteg lett. Ennek hatására depressziós lettem, ráadásul az emberek ott rúgtak belém, ahol tudtak. Szóval ennek a kettőnek a kombinációja nem tett jót a tanulmányi eredményemre. 6 évvégén nyelvtanból megbuktam. Megint mélypontra kerültem, ráadásul időközbem felfedeztem, hogy transznemű vagyok, nő akarok lenni szóval ez rátett egy lapáttal. Sokat tanultam és szerencsére sikerült átmenni. Viszont a depresszió nem múlt. Hetedik évfolyamba kerültem, ahol évvégén vagy 8 tantárgyból buktam. Új osztály, új év. Szuper. De a depresszió nem múlt. És vele együtt a tanulásom sem javult. Első félévben megbuktattak 3 tantárgyból, ráadásul ennek hatására (is) összeroppantam. Mivel ugye máshol meg basztattak. (Suli, szülők-nem a tanulás miatt-) Szóval próbáltam összeszedni magam. Még pszichológushoz is jártam fél évet. De nemtudtam megnyílni, szóval fél év után abbahagytam. Szerencsére mindenből átmentem kettessel évvégén. Amit már bánok. Mert igaz, most is szar a hangulatom, illetve az összeroppanás szélén vagyok. De most megpróbáltam jól tanulni, és aránylag jól megy, mivel mindenből 4-5 vagyok. Kivéve matek, az így is 2. Viszont csak most tudatosult bennem igazán, hogy sehova sem fognak felvenni. Mert elbasztam az egészet. Sosem fogok álmaim iskolájába bekerülni. Még egy szakmunkásba se. Nemtudom, hogy mit tegyek. Annyira sajnálom, hogy ezzel elbasztam az egész életem. Fogalmam sincs most mit tegyek. Már csak sírni tudok.

2015. okt. 5. 20:22
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
81%
Ez elég elhamarkodott kijelentés. Hány éves vagy? Még 18 sem. Majd 30 éves korod körül kezdhetsz számot vetni, hogy mit és hogy szúrtál el. A te korodban még bármi jó előfordulhat veled.
2015. okt. 5. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:
15. De igenis, elbasztam az egész életem, azzal, hogy nem tanultam, csak magamat marcangoltam.
2015. okt. 5. 20:48
 3/12 anonim ***** válasza:
100%
Akkor éppen itt az ideje abbahagyni, és helyrehozni az önmarcangolással töltött éveket.
2015. okt. 6. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
19%
Transznemű, az... kevesebb pia meg tévé, és nem mossák tele szrral azt a pici agyad :D
2015. okt. 6. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim válasza:
76%

Nem buktál el semmit, nyomd meg az éretségit, az utolsó két éved tanulmányi eredményeit nézik, és 500 pontból az csak 100 pont, ha a többit jól teljesíted azaz 2 jó érettségi kell hozzá nagyon, ami kell 'álmaid suliához' és az 500 ból 100 pont pluszpont amit nyelvvizsgával emelt érettségikkel eltudsz érni. Nem veszett el semmi. Én pl rossz fősulira jelentkeztem, újraérettségizek, jelenleg dolgozok és folytatom tovább. :D buktam 2 évet de nem az egész életemet :)

ha gondolod szívesen beszélgetek veled, jót tesznek a barátok és nem szánalomból mondom. És attól mert érzékenyebb lelkű vagy nem leszel transznemű, csak sok trauma ért.

2015. okt. 6. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:

Akkor kezd el tanulni!

Esélyed egyre kevesebb lesz, minél tovább halogatod!

2015. okt. 6. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim válasza:
100%

(62 éves vagyok)

Semmit nem "basztál" el !

Hajlamos vagy az elkeseredésre, depresszióra !

1. Minden ember valamiben tehetséges, csak még nem próbálkozott, hogy megmérje önmagát !

2. A siker élmény hajtóerő, enélkül nehezen tudunk motiválódni

3. Tanulni kell koncentrálni. Kezdő gyakorlatnak legalább 25 - 30 percig olyan dologra - zene, könyv, előadás - ami nagyon unalmas és nem érdekel

4. Tanulj meg körültekintően gondolkodni. Pld. szedd szét a biciklid - ha van - úgy,hogy a legkönnyebben újból össze tudd rakni ?

5. Legyél enpatikus - talán segít abban, hogy miért érzik mások jól magukat, és értékeld ! Lehet,nem is érdemes követned

stb ... stb.

2015. okt. 7. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:
2 es válaszoló! 15 vagyok..nem érettségi :D
2015. okt. 9. 22:32
 9/12 A kérdező kommentje:
Bocsánat! 4 es válaszoló volt az. Transzneműséget tudom. Mivel 6 éves korom óta kb utálok fiú lenni. Sminkben, női ruhában érzem jól magam. Viszont ehez megfelelő nemiszerv is kéne.
2015. okt. 9. 22:34
 10/12 anonim válasza:
5%
Nem csak ezt jelenti ha vki transznemű...férfiakhoz vonzódsz?
2015. okt. 26. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!