Teljesen be vagyok fordulva, útálom a jelenlegi életem, mit tehetnék? Ti mit tennétek?
Már nem tudom mit tegyek, teljesen flusztrált és depressziósnak érzem magam. (25F)
Körülbelűl egy fél éve kezdődött, és alakult ki bennem ez az érzés/állapot.
Akkor még 24 voltam, de már azt éreztem, hogy valamilyen formában elkéstem, elfecséreltem a fiatalságomat.
Főiskolán végeztem, de az ottani évek nagyjából a tanulásról szóltak és semmi másról. Aztán dolgoztam kb egy fél évet a szakmámban, de visszamenetem az egyetemre mert úgy gondoltam még valamit elvégzek, több lehetőség, jobb munkahely stb. reményében. Lehet hogy rosz döntés volt, egyre inkább ezt érzem, ezzel is csak az idő megy és lehet hogy nem lesz semmi haszna, hagyni kéne a francba és inkább pénzt kereseni, gyűjtögetni kellene.
Magányosnak érzem magam... de nagyon.
Az eddigi párkapcsolataimat nem nevezném komolynak, általában nagyon rövid ideig (pár hét) tartottak, és nem is volt túl sok. Gátlásos vagyok, ez nem kétséges, nem hazudok magamnak, tisztában vagyok ezzel. Nehezen ismerkedem nőkkel, és nehezen is nyílok meg feléjük.
Bulizni mindíg is ritkán jártam, nem szerettem soha a diszkókat, inkább nyugottabb helyeket kerestem mindíg.
Nagyon vágyom már egy igazi társra, a szex is hiányzik néha persze, de alkalmi kapcsolataim vannak/voltak, bár egyre ritkábban, viszont ettől még magyányos maradtam.
Nincs nagy elvárásom a nőkkel szemben (szóval nem teszem magasra a mércét) csak őszinteséget várok el, amit sajnos nem sokszor kapok meg, vagy ha kifogok egy őszinte és nekem tetsző lányt akkor meg én nem jövök be mint férfi.
Zavar, hogy még mindíg otthon élek, szűlőkkel, pedig már nem kéne, hogy így legyen. Már régóta gondolkodom rajta hogy lépni kellene albérletbe vagy valami más megoldást találni, persze biztos nem lenne olcsó, meg egyedül lennék, amit nehezen viselek.
Nem tudom mit tegyek, de az idő megy és úgy érzem lépnem kell valamit vagy változtatnom valamin, mert ez így nem maradhat.
Nem sajnáltatni akartam magam, és nem is panaszkodni, mert tudom, hogy bennem van a hiba, és nekem kell változnom, és akarok is változtatni, csak nehezen megy...
Van aki hasonló cipőben jár/járt? Ha igen hogyan lépett ki ebből az állapotból?
Légyszi ártelmes és értékes hozzászólásokat írjatok.
Biztos lesz pár jófej hozzászóló, hogy lúzer vagyok meg ilyenek, de az inkább ne írjon. Így is elég sz@rul érzem magam, nem kell még tetőzni.
Köszönöm az építő jellegű válaszokat előre is, és bocs a terjedelemért.
először én is ilyen bezárkózó típus voltam, de mikor először elmentem egy jó szórakozóhelyre, másnap azonnal megváltozott a véleményem erről, és azóta több tucatszor voltam már diszkóba
én azt javaslom neked hogy menj el te is 1-2 haverral, öntsetek fel kicsit a garatra, és ismerkedj csajokkal
meglátod, kis idő múlva összejössz azzal aki hozzádvaló
Köszönom a válaszokat.
Persze jó lenne ha még érkeznének továbbiak... :)
ez most attól függ mit akarsz elérni, mert ha azt, hogy tömeg ember légy az szerintem egyáltalán nem jó az azt jelentené hogy azért csinálod mert egy csajjal akarsz összejönni és nem akarsz otthon ülni élni akarsz, csak egyet felejtenek el ilyenkor a férfiak hogy ha az igazit keresik akkor ez nem fog menni mert elfelejtik hogy ki is a legfontosabb és egy elzárkózott emberré válnak személyen szerint de lehet, hogy nem
a másik aki úgy él ahogy a szíve irányítja tehát nem azzal foglalkozik hogy csaj meg hogy éljen stb. és még másokkal is foglalkozik én ezt választanám mert sokkal vidámabb életet ígér mint a másik kevesebb stressz és még lehet hogy rátalálsz az igazira is élni meg úgy is lehet, hogy rendes dolgokat csinálsz nem kell ahoz diszkóba meg olyan helyekre járni ahol pörgés van lehet utazgatni futni biciklitúrázni meg minden ami kicsit vidámabbá tesz
nem tudom mennyire érthető Jó hétvégét!
Külföldi munka?
Egy barát vagy rokon akivel albérletbe mehetnél?
Ha egyik se most rögtön indulj el egy szórakozó helyre, kérj egy felest és kérj fel valakit táncolni.
Légyszi cseréljünk! Én már alig várom, hogy 40 legyek! Na mindegy ez most nem rólam szól!
Szóval egyszer (2 éve) hasonló helyzetbe voltam! Rájöttem nekem már semmi hasznom nem származik abból, amiben élek! Így gyorsan, gyökeresen átültettem az életem egy másik cserép földbe! Jó kis metafora.. :D
Másik városba mentem el suliba (tanköteles vagyok, ezért a suli az alap) teljesen új társaságba, senkit sem ismertem, és azóta mióta eljöttem egy másik suliba, a városba ahol lakom senkivel nem beszélek! Egy szót se! Még rájuk se nézek! Számomra teljesen új és egyben érthetetlen szakmát kezdtem el tanulni! De megváltozott az életem és én is teljesen megváltoztam!
Szerintem, ha elégedett vagy az eddig elért iskolai mivoltoddal, akkor fejezd be a sulit egyszer és mindörökre, vagy legalább szakmát tanulj! Diplomád már van, fejleszd tovább a szakmabéli ismereteidet! Nincs több Főiskola! Keress munkát! Ha dolgozol muszáj lesz kontaktusba lépned nőkkel, igazi nőkkel! Így hamarabb meg tudsz feléjük nyílni és talán találsz magadnak egy érett kapcsolatot!
Ha dolgozol lesz pénzed, még egy fél évig lakj otthon a pénzt pedig ne költsd el, legalábbis csak nagyon minimális részéből költekezz! ÉS amit addig össze gyűjtöttél megadja az induló tőkét az életedhez! Nem kell nagy vityilló elég 1 szoba konyha meg fürdő! Sőt lakótárs! Régi, vagy mostani Fősulis haverral! És akkor feleztek a rezsin, még többet spórolsz!
Határozd el magad! És ha az elhatározás meg van akkor menni fog!
Figyelj ne kérdezz! Hanem valósíts! Sose az legyen benned, hogy "Mi lesz ha?" Mert akkor az lesz, hogy vissza költözöl a szüleidhez! HA eddig elviseltek otthon, akkor vissza fogadnak és legalább megmutathatod, hogy megpróbáltad! De szerintem már képesnek kell lenned a saját magad támasztékának lenni!
Ha másképp nem megy kérd meg anyád, hogy rúgjon seggbe! Noszogasson, és nem az lesz a válasz, hogy jó anyu majd holnap! Nem! Azonnal!
Minden agyban dől el!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!