Általában mennyire tartják normálisnak az emberek/társaság azt ha egy félénk, gátlásosság miatt magányos ember ismerkedik/ismerkedni próbál társaságban vagy személyekkel?

Talán furán hangzik a kérdés, már több ilyen témában írtam, de olyan probléma, ami gyakran zavar, talán mert társaságban túlzottan gátlásosnak érzem magam, bár sokáig nem vettem észre, hogy mi bajom, de volt úgy, hogy már megis jegyezte valaki, hogy szokatlanul gátlásos vagyok, annak ellenére vagy nagyon szeretnék ismerkedni, van amikor sikerül, de olyankor is általában visszahúzodom, és olyankor sokat tépelődöm mindenféle problémán, ami a "gátlásosságomat okozhatja", vagy csak egy bűntudat érzést kelt bennem, néha úgy tűnik, bármit is csinálnék, ettől még nem válnék nyítottabbá, mert mindig úgyérzem, hogy bármit is csinálok vagy mondok mások előtt az erőltetett vagy szokatlanul nézhet ki, mégis volt amikor ennekellenére jól sültek el a dolgok. Eléggé értelmetlen hozzáállás, amikor úgy viszonyulok, hogy "nem ismerkedhetek, mert magányos vagyok", és régóta gúzsba köt.

A kérdés lényege az, hogyha kívűlről tekintenék a problémára, mennyire elfogadható az, ha így ismerkedem?(mert talán csak én látom így és szívesen nézném más szemmel)