Aszociális vagyok. Nem vagyok társasági ember, de így úgy érzem hogy kihagyok valamit az életemből. Mit tehetek?

Talán picit hosszúra fog sikeredni a történetem, de remélem valaki majd végigolvassa. Igazából nem is várok "megoldást", mert tudom, hogy ez nem így megy, de jó lenne végre elmondani/leírni az érzéseimet.

Pár hónap múlva leszek 18 (fiú vagyok) és úgy érzem, hogy ez a 18 év (vagy talán 10, amire kb. emlékszek is) szinte teljesen értelmetlen volt. Mindig is csendes, visszahúzódó voltam. Nem tudom miért lettem ilyen, de szinte semmit sem változtam és már kezd elegem lenni belőle. Gyakran előfordul, hogy családi összejöveteleken kérdeznek tőlem dolgokat és én csak egyszerűen - szinte félve - válaszolok. Aztán mondják hogy "még midnig ilyen csendes vagy", vagy nem is mondanak semmit csak furán néznek hogy "dikk ez mitől fél vagy mi baja van?!" és beszélnek másokkal. És igazából örülök is ennek, hogy csak vagyok magamba, de azért gáz is mert csak a családom és nagyon szeretem őket, de egyszerűen nem tudom kifejezni mindezt, mert ettől is "félek". Múlt nyáron is például a keresztanyáméknál voltam - persze vele is csak mostanában kezdtem beszélgetni... egy kicsit - és előtte nagyim mondta nekem, hogy ha ott vagyok szólitsam már keresztanyának vagy keresztnek mert mondta neki hogy úgy szeretné hallani ezt, és én még soha sem mondtam, mindig a keresztnevén szólitom, igaz az is ritka, hogy én szólítom meg. És ez is idegesít basszus, hogy ez is fura volt nekem.. nem voltam képes annyira hogy "Keresztanya hol van a kuka?" vagy bármi. Szerintem az idő alatt amíg ott voltam nem szólítottam meg, ha beszéltünk is ő kezdte.

Ott van a másik dolog /dolgok: barátok, suli. Ez is érdekes mert igazából össze vagyok zavarodva. Olyan suliba járok ahol 4 éve ugyan azok az osztálytársaim és még 2 évig azok is lesznek. A lényeg hogy főleg az elején azt hittem, hogy remek társaság vagyok, semmi bajom nincs és szeretem az embereket. Mert egyébként tényleg a 30 fős osztályból szinte mindenkivel naponta beszéltem. Tényleg! Szünetekben nem bírtam szaladgálni a másik padhoz mert ott szólítottak és mindig félbe kellett szíkítani az előző beszélgetést. De valahogy nem tudom... nem emlészem hogy nagyon mély beszélgetések elletek, volna.

Manapság a padtársaimmal beszélek persze a legtöbbet, de igazából most kezdtem észrevenni hogy gyakran én csak hallgatok és rajtam keresztül beszélnek mert mondjuk a foci a téma amit én nem szeretek. Ez mondjuk nem zavar, mert ettől eltekintve azért beszélgetünk. Aztán van egy csapat a túloldali padsorban akik állandóan hivogatnak oda, meg folyósón mosolyognak néha emberek, köszönnek, de kb. ennyi. Szóval vannak barátaim, de néha úgy érzem hogy ezek csak ismerősök. Mert pl. sulin kívül soha senkivel nem találkozok/ beszélek. Max a buszmegállóban, a buszon egy keveset, de legtöbbször hallgatok és bólógatok, persze van amikor tudok mit mondani, de pl. volt amikor egy lány a párkacsolati problémáiról beszélt és tanácsot kért. Én meg csak néztem, hogy most ugye csak viccelsz? Pont én segítsek?

Évközben talán felvesszük a kapcsolatot sulin kívül.. de legtöbbször azért hogy leírjam a házit, vagy valamit kérdeznek, de kb. 1-2 emberrel osztom meg hogy mi volt velem például a 7végén (amit általában egy mondatban letudok, mert hát mit írjak arról hogy voltam magamban és gondolkodtam hogy milyen gáz vagyok basszus. De most nyáron senki sem írt eddig.. az az 1 -2 ember sem. Én írtam. Igaz néha viccelődünk hogy "na legalább jön a nyár, nem kell látni titeket". És ezt viccnek szánom/szánjuk, de azért úgy tűnik igaz is.

És szertintem ez eddig is így volt.. Mármint 4 évvel ezelőtt is, csak én rohadtul azt hittem hogy minden jó. Mert ahogy visszagondolok akkor sem jártam sehova barátokkal, max az első, második évben de max. 5 alkalommal, de ez a szám is sok szerintem. És ez eddig nem zavart mert elsiklottam felette, de most kezdek félni hogy mi lesz velem gimi után. Mert pl. szeretnék egyetemre menni. Szent ég el sem tudom képzelni hogy mi lesz ott velem, ha senkihez sem fogok merni hozzászólni.

Egy plussz dolog: a barátnő téma. Ez is kiakaszt, mert sok lány kérdezi, hogy „tényleg nem volt még barátnőd?” és nem hiszik el. Meg rokonok is kérdezik, és unom már mondani hogy nincs. Mert egyébként jó pár lányról kiderült már hogy szerelmes belém(sőt… baszus még volt egy fiú is), de én vagy nem válaszoltam, vagy lekoptattam őket, volt ami elég gázul sikerült, de a lényeg, hogy nem érdekel jelenleg egy kapcsolat. Emiatt biztos vagyok benne, hogy sokan (akár a családban is) melegnek gondolnak. Talán egy valaki mondta már a szemembe, vagy kérdezte meg... vagy 2.

És persze ez is kezd zavarni, mert ha elkezdem sorolni nekik a lelki bajaimat biztos meg lesz a véleményük ismét, szóval sehogy sem jó ez így..

Olyan ez az egész mintha az agyam ketté lenne osztva és az egyik ezt akarja a másik pedig amazt. És amelyik barátkozni és hasonlóakat akar úgy tűnik most ébredezik.

Mert mostanában lenni is kedvem alkalomadtán elmenni valahová, de a „sulis barátaim” nem igazán hívnak.... és ezt meg is értem. Én sem hívnám meg magamat. Úgyhogy ezt jól elszúrtam. Néha belegondolok, hogy minden más lenne most, ha az elmúlt 4 évben minden hétvégén például diszkóba jártam volna. De én nem vagyok ilyen. Egybként ha el is hív valaki álalában addig idegeskedek amig ott nem vagyok. És ez is milyen már. Már az agyamra megy.

A másik "hibám", hogy nem nagyon akarok alkoholt inni (de azért néha egy sör lemegy vagy valami) mert apám régen rengeteget ivott és nem volt jó érzés látni őt így, sem anyámat ahogy sír, sem magamat ahogy ülök és nézem őket és rohadtul nem tudok mit csinálni. És egyénként ha ezt így már leírtam ez is persze gondot okoz, mert így néha tesi előtt néhány osztálytársam megkérdezi, hogy „voltál már részeg? meg hogy te sose iszol?” és én mondom hogy nem igazán ők meg néznek hogy mi bajom van miért vagyok ilyen „nyomi”. Néha az a pár barátom is hülyének néz, mert nem iszom le magam. Még soha senkinek nem mondtam el miért. Anyám emlékszem mindig mondta és még néha mondja is, hogy ne legyek olyan mint az apám, és ezen a téren tényelg nem akarok rá hasonlítani.

Valamit biztos kihagytam amit eredetileg írni akartam de így is túl hosszú... örülhetek ha valaki egyáltalán elvolvasa. De azért jó lenne tudni hogy vannak még hasonló helyzteben emberek, és esetleg kaphatok híreket sikereres "gyógyulásról" vagy valami. Mert egyébként ugye írtam hogy lesz a szülinapom és elég jó évszám... és az egyik barátom kérdezte hogy lesz e valami buli vagy bármi. Én meg elgondolkodtam hogy ja... kéne. De kit hívjak meg? Meg van kedvem hozzá egyáltalán? Persze hogy nincs, de bánni fogom, sőt bánom előre.

PLS help! :D