Vannak itt olyan válaszolók 'depressziós/magány/önbizalomhiány' témában, akik elmondhatják magukról azt, hogy megváltoztak az olyan sötét állapotukból, amelyben régebben voltak?

Hááát, én eléggé megváltoztam. Úgy 2 éve elég durván depressziós voltam, igazából nem volt kedvem semmihez, legtöbbször csak feküdtem az ágyban és néztem a plafont, sokat sírtam, azon gondolkoztam hogy hogyan kellene kinyírnom magamat a legfájdalommentesebben. Nem nagyon jött össze semmi, rosszak voltak a jegyeim, azok a lányok akik tetszettek, teljesen keresztülnéztek rajtam, számítógépfüggő voltam, eléggé el is hagytam magamat, ilyenek. Most 2 évre rá már sokkal jobb... A jegyeim is egész jók, most fogok nyelv vizsgára menni angolból, kevesebbet gépezek, a zsebpénzem már nem hülye játékokra költöm hanem ruhákat veszek belőlük, a barátaim is mindig dicsérik hogy milyen jó cuccaim vannak (neem, nem ilyen hülye kültéri fülhallgatókra gondolok, hanem rendes ruhákra) feltetettem fél éve egy fogszabályzót hogy végre szebb legyen a fogsorom, edzek, diétázok hogy ne legyen rajtam felesleg, vagy max csak egy nagyon kicsi. Február körül láttam egy iszonyat aranyos új lányt a suliban, nagyon megtetszett, és felvettem facebookon hogy szívesen megismerném... és belement, ismerkedtünk pár hónapig, rengeteget beszélgettünk meg találkoztunk. Oké, a végén sajnos nem jöttünk össze, de nekem már ez így is egy nagyon nagy lépés volt, tekintve hogy 1 éve feltettem volna rá minden pénzem hogy velem egy lány sem fog leállni randizni, pláne nem egy olyan aki ilyen szép.

Okés, most sem vagyok az élet császára nyilván, de már legalább el tudom képzelni magam, ahogy leteszem a nyelvvizsgát... már el tudom képzelni hogy gimnázium után mihez kezdek magammal... és már azt is simán el tudom képzelni hogy mondjuk jövőre lesz egy gyönyörű barátnőm. Végre úgymond normális, átlagos kamasznak érzem magam. Nem, még most sem igazán vagyok boldog... de most már legalább arra sincs okom hogy szomorú legyek.

Hálistennek én is épp kifelé mászom a gödörből :)

Nekem a nagy előrelépést az jelentette hogy elkezdtem poénra venni hogy mindenki furcsának tart. XDD Amikor az egyik osztálytársam megjegyezte: Mindg is gondolta hogy én egy fura lány vagyok... én meg mondtam neki hogy igen, nagyon... Azt a fejet látni kellett volna. Nameg ami nekem a legjobban segített: "Nem a szesztől nemis a drogtól, de a gitártól meg a dobtól végül tényleg jobban lettem köszönet doktoooor!!!" ;)

Az sosem baj ha szellemileg furcsának tartanak. Legtöbbször ez azt jelenti, hogy van egy erős jellemed, amit felvállalsz, nem úgy mint a mostani fiatalok kb. 99%a. Ez egy iszonyat jó tulajdonság, hogy képes vagy az lenni aki vagy, még ha bántanak is érte. És nagyon vonzó is, én is szinte csak ilyen lányokkal barátkozom, akiken látszik hogy érdekesek, önmagukat adják, még ha más el is ítéli őket érte vagy furcsán néz rájuk.

Igen, valószínűleg az élet során nem lesz annyira sok barátod, és nem is lesz minden hónapban új fiúd. De ha lesz egyszer, akkor tudni fogod, hogy ők magadért szeretnek.