Hogyan tudnám vele megértetni, hogyan tudnék neki segíteni?
Tehát: ez az ember egy szorgalmas, becsületes, művelt, sokoldalú férfi. Nagyon segítőkész, toleráns. Az van, hogy már sokadszorra megalázzák a munkahelyén, rendeszeresen olyan dolgokkal halmozzák el, amit nem neki kéne elvégeznie, szóval kihasználják, hogy nem tud nemet mondani, mert nem teheti, és ez már évek óta így megy. Mindig figyelmesen meghallgatja a problémákat, és tanácsot is ad, és mindig van néhány kedves szava mindenkihez.
Szeretném Vele megértetni, hogy nekem Ő nagyon fontos, nagyon szeretem Őt. Úgy érzem, nem bízik bennem, pedig ahhoz képest, hogy milyen zárkózott, már nagyon sok bizalmas dolgot elárult nekem magáról, és sok bajból kirántottuk már egymást. Nem egy érzelgős típus, de látható rajta, ha nem érzi jól magát. Kérdezgetem, mi a baj, de semmit nem mond. Ez többször is megismétlődik, mire végre elárulja, mi van. Szóval, Ő rólam minél több mindent akar tudni, de mikor én akarok tőle tudni v.mit róla, akkor teljesen elzárkózik.
Segíteni pedig abban szeretnék neki, hogy megtanuljon végre nemet mondani, merjen kiállni saját magáért, legyen kicsit több bizalma saját magában és másokban.
Nagyon jó fizikumú ember, és vonzó is, de ha így folytatja tovább az életét, szó szerint bele fog pusztulni! Úgy féltem! Hogyan tudnék segíteni neki? Hogyan értethetném meg vele, hogy bízhat bennem, és hogy én nem akarom becsapni Őt?
Mostanában olyan furcsán viselkedik; eddig sem volt egy ömlengős típus, de mostanában kifejezetten rideg. Még velem szemben is. Mindig megkérdezem, hogy megbántottam-e, és hogy ezért ilyen-e velem, de azt mondja, nincsen velem baja, és hogy nem idegesítem. Viszont én úgy érzem, hogy kifejezetten velem van baja. Sokszor kapom azon is mostanában, hogy füllent, sőt, hazudik, de mindig elcsúszik azon a bizonyos banánhéjon. Rákérdeztem, miért nem mond igazat nekem, de ő azt mondja, nem szokott hazudni. Mindig azt mondja, hogy azért feszült, mert nem éri utól magát, annyi dolga van, meg hogy fáradt.
Tudom, hogy sok dolga meg baja van, de miért rideg velem? Amennyit elmesélt magáról, azt tudom, hogy nincsen jóban a szüleivel, meg a bátyjával (mindig a bátyja volt a kivételes, tudjátok; ez az elsőszülött dolog), és hogy eddig volt 5 vagy 6 b.nője, és hogy elmúlt 20, mikor először kufircolt. A mostani lesz az 5. diplomája, meg sportol sok mindent, tud táncolni, évekig atletizált. A magánéletéről nem sokat beszélt; lehet, hogy egy régi csalódás miatt zárkózott?
Amúgy majd' 2 m magas, barna hajú, barna szemű, sportos típus.
válasza:
válasza: válasza:Az miért rámászás, hogy megkérdezem tőle, hogy mi baja van? És az mennyivel jobb, hogy magában rágódik rajta? Persze, hogy én sem mondok el mindent, ami történik velem, de ha bajom van, akkor kinyitom a számat és reklamálok. Úgy elég nehéz megváltoztatni dolgokat, hogy csak ülünk, és lesünk ki a fejünkből, meg tűrjük, hogy mindenki nevetve belénk rúgjon.
Fene a nemi szerepek sablonjaiba! Egyáltalán nem szégyen, ha egy férfi kimondja a problémáit! Számát nem tudom már, hányszor mondtam el Neki, hogy nem fogom ezért lenézni, és nem fogok visszaélni a dolgaival. Nem helyette akarom élni az életét, mert nekem is van saját életem. Mindösszesen csak segíteni szeretnék neki olyan dolgokban, amelyek ugyan fontosak neki, de csak v.hanyadlagosak, a megoldódásuk által mégis tudna haladni a dolgaival.
Tisztelem Őt nagyon és fel is nézek rá, mert a jelleme is olyan szilárd, mint egy sziklatömb, nem csak külsőleg olyan :)
válasza:Csak lököm ami eszembe jut, nem teljes és nem bántás, ha annak vehető vhol esetleg:
Az miért rámászás, hogy megkérdezem tőle, hogy mi baja van?
Ha épp élvezi, hogy a gondjai szünetelnek, ne erőltesd a "baj" szó használatát, én spec karórákat tudnék hányni tőle.
És az mennyivel jobb, hogy magában rágódik rajta?
Hiszen tudod. Nem jobb, nem is összehasonlítási alap. Bolond lenne rágódni rajta, ha a fedetlen keblekkel főző felesége fogadná. Ismert eseménysor után a "baj" szó is új jelentést nyer.
Persze, hogy én sem mondok el mindent, ami történik velem, de ha bajom van, akkor kinyitom a számat és reklamálok. Úgy elég nehéz megváltoztatni dolgokat, hogy csak ülünk, és lesünk ki a fejünkből, meg tűrjük, hogy mindenki nevetve belénk rúgjon.
Ez nálam is gond, hogy hajlamos vagyok azt hinni, hogy a barátnőm locsifecsisége miatt sosem jutok szóhoz, pedig marha nagy (és rekordmakacs) önátqrás. Viszont nem értek veled teljesen egyet, fontos szőrszálat kell hasogatnunk...: Nehéz ülve megváltoztatni a dolgokat, vagy inkább ülve könnyű változatlanul hagyni a dolgokat? Melyik tűnik igazabbnak? :)
Jellegzetes csalóka élmény még az, hogy egymást simán butábbnak nézzük magunknál, nem is ok nélkül persze. Az egyik néma, mert triviális maflaságokról nem csacsorászunk, a másik csiripeli ugyanazokat, aztán a néma lassúcska lesz, a gyors meg butácska. Persze egymás szemében. Különösen akkor érdekes ez, amikor pontosan tudja, mi a gond, el is döntötte, hogy ezt és ezt fogja csinálni, magában talán már kezd előhozakodni vele, hogy még egy lábon álljon a projekt: a kimondott szavakén, és akkor... Kimondod te, mert okosnak lenni már csak ilyen beszédkényszeres dolog biztos. Hidd el, innentől a múltból kitörölte a tervet, a te szándékaid szerint meg semmit nem változtat önmagán. Te se tennéd. A hülye kamaszkori egó-növesztés maradványbetegsége. Irracionális dolog, tehát nyugodt szívvel mondhatjuk: alig van ember, aki ne lenne őrült. Még a tünetegyüttesek összekalapálói is esélyes, hogy egóemberek, csak az önérzetük vétóját fogadják el, és sajnos pont az ilyen ökör mechanizmusokon keresztül manipulálhatók is ideig-óráig. Két egó meg aztán igazán jól "megérti egymást" a manipulatív harc nyelvén. A harc célja pedig: fenntartani a háborút, mert az egó az ismerős konfliktusokkal lakik jól. Persze semmi se biztos, de azért érezhető, hogy jó kis szemszög ez, nem? A megoldás persze igen intim: kristálytisztán el kell különíteni önérzetet, önbecsülést és önbizalmat, ha egyáltalán lehetséges ilyen besorolás. Legegyszerűbb kiesni a szerepből: többé nem vagyok a múltam megszabta, kócos személyiségű, esetleges akárki. Az az élő figyelem vagyok, aki öntudatra ébredt, amikor születtem. Na ez termékeny szemszög. Sajnos folyamatosan ébren kell tartani ezt, tehát ébernek kell maradni, hogy ne múljon el ez a voltaképpen észlelhetetlen kis hétköznapi varázslat, ami összesen arról szól, hogy el tudod bármikor engedni a sérelmeid gyűjteményét, az önértékelésed pici túlzásait, az ítélőképességedet és az érzékelésedet beárnyékoló indulatszerűséget, ami folyamatos feszültségként nehezedett rád korábban.
Kár, hogy nem tudok jobban bánni a szavakkal, de remélem ennyitől is megkondult az a kis csengő valahol bent :)
Szó sincs arról, hogy nem örülök annak, ha éppen jól mennek a dolgai! Sőt! Úgy értettem, hogy én sem mondok el mindent, hogy pl. mikor jön meg és meddig tart a havibajom, meg ilyenek.
Ha már válaszolsz, akkor értelmesen írjál már. Ez egy érthetetlen katyvasz, amit válaszoltál, "kedves" utolsó válaszadó! És képzeld el, énnekem is van olyanom, hogy nincs mondanivalóm. Még olyankor is előfordul, mikor Vele vagyok. Rég elmúltam már tizenéves, amúgy, szóval ne célozgassál arra, hogy az életkoromból kifolyólag gondolkodom így, meg hogy sokat beszélek. Ha már itt tartunk, TE hány éves vagy, hogy ilyen "bölcs" választ írtál?
Neked még sosem volt olyan v.kid, aki nagyon fontos volt számodra, és akiért bármit megtettél volna? Na, Ő nekem ilyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!