Mi történik velem?

Nem rég volt életem legszörnyübb időszaka,és azóta úgy érzem valami megváltozott bennem.Egy nagyobb trauma ért az utóbbi időben elvesztettem valakit aki mindennél többet jelentett nekem és már esély sincs hogy valaha is visszatér.Többször megpróbálkoztam az öngyilkossággal remélve hogy nem kell többet szenvednem,de nem volt elég bátorságom hozzá igy csak megsérültem.Mindig amikor egyedül vagyok urrá lesz rajtam a félelem este rám törtnek az éjszakák nem tudok aludni tele izzadom az ágynemüt csavarni lehet belőle a viezet egy örükös nyugtalánság telepedett rám ami szerintem a tudat alatti félelmem vetiti ki.Egy módon tudok eladni amikor arra gondolok hogy már talán fel sem ébredek más nap és nem fogok többet szenvedni, ilyenkor olyan szinten megnyugszik a lelkem hogy az valami nagyon felemelő.Nem mertem eddig elmondani senkinek hogy öngyilkos akartam lenni de fejben mindig ez jár a fejemben hogy vajon mikor lesz elég bátorságom megtenni.Én soha nem voltam az az ember aki elfutott a problémák elől mindig is keményen küzdöttem azért amit szerettem de nagyon depressziós vagyok nem segit gyógyszer sem.Ráadásul nem rég tudtam meg hogy ebből a traumámból egy pánik betegség is kialakult nálam ez olyan betegség hogy az emeber legfélelmetesebb félelme kihat a testére olyan erősen érez félelmet hogy az agya elhiszi hogy beteg az én esetemben sziv problémák.Ráadásul még csak 26 éves srác vagyok egyedül élek csaknem már 10 éve nincsennek barátaim se testvéreim se szüleim a kezdektől fogva egyedül vagyok mamám nevelt de már ő sincs harcoltam a sorsom ellen mert nem akartam egyedül lenni nagynehezen találtam egy gyönörü szép nőt akibe beleszerettem de végül őt is elvesztettem pedig csak néhány hónapot voltam vele de én úgy éreztem hogy akár meg is halnék érte mert rá vártam aki majd kihúz a sötétből és megmutatja nekem a fényt.De most hogy elment nagyon egyedül vagyok este a sötétben nem telik el nap hogy ne sirnák érte amikor csak a csend zúgását hallom egy nagy semmit ilyenkor úgy érzem hogy az életemnek nincs értelme és csak azért létezem hogy szenvedjek a magánytól.Ha a szomszéd megkérdi hogy hogy nincs senkim mindig elmenekülök mert nagyon fájdalmas és nem tudok mit mondani neki.Akiket megismertem életem során és szeretnek sajnálnám ha szomorúak lennének miattam ha történne velem valami talán miattuk nem tudtam megtenni eddig mert nem szeretném ha bárki is egy könnycsepet ejtene értem.A végrendeletem már megirtam ami tartalmazza az életem és mit miért csináltam egyenlőre még a szekrényben tartom és bár remélem hogy nem kellesz használnom soha és megment majd valaki engem mielőtt túl késő lesz mert érzem egyre kevesebb dolog van ami miatt maradnom kéne.Annyira de annyira magányos vagyok hogy azt elképzelni sem tudja senki sem.Ha csak egyet kivánhatnék az lenne hogy legyen valaki akit szerethetek.Sokszor próbálkoztam már de belefáradtam,nem értettem mi a baj velem a külsőm lenne pedig modellkedtem is nem hiszem akkor talán a személyiségem lenne? pedig azt mondták nekem hogy tőlem kedvesebb odaadóbb segitőkészebb emebert nem ismernek ők sem értik.Soha nem bántottam senkit egy szóval sem,mindig elviseltem mindent mégha engem bántottak is én mindig a kezemet nyújtottam és segitettem az embereket.Mindig megvigasztaltam valakit ha szomorú volt mert nem akartam hogy olyan legyen mint én.Sokáig vártam már hogy vajon mikor jön el az az ember aki engem fog vigasztalni de soha nem jött el.Mondjátok miért büntet a sors ennyire mit tettem hogy ezt érdemlem?pedig én csak egy kis szeretetre vágyok semmi másra nem akarok semmi mást.Remélem senki sem fog soha ennyire szenvedni mint én

bár a tudat lehet megnyugtatna hogy nem csak én vagyok igy vele,de nem akarom hogy bárki is keresztül mennyen mindezen amin én.Remélem megtalál a szerencse, és isten letekint majd rám egyszer.Csabi voltam egy magányos srác köszönöm hogy végig olvastad.