Mit csináljak hogy ne érdekeljen mások vélemémye, vagy hogy ne legyek ennyire érzékeny? (többi lent)

Érdekeljen mások véleménye. Fontos tudni, hogy mások mit gondolnak arról, amit mondunk, teszünk, úgy általában mit gondolnak rólunk. De ez legyen csak egy szelete annak, amit a döntéseid során a mérlegre teszel.

Ha az embernek céljai vannak, akkor tudja hova akar tartani. Ha van tudása, vannak tapasztalatai, akkor tudja, hogy hogyan jusson oda. Ezekből összeáll egy értékrend, egy fontossági sorrend. A céljaid eléréséhez szükséged lesz mások segítségére, elfogadására, tehát nem lényegtelen, hogy mások mit gondolnak.

> ha valaki ír nekem szülinapomkor egy másik személy ezt látja, és nem hajlandó felköszönteni

Ennek sokféle oka lehet. Gondolom Facebookról van szó, vagy más közösségi oldalról. Én pl. nem köszöntök fel Facebookon senkit. Nem azért, mert az adott embert nem kedvelném, vagy egyenesen utálnám, hanem azért, mert üresnek tartom az ilyen jellegű felköszöntést. Ilyenkor elgondolkodom, hogy vajon felhívnám-e telefonon az illetőt, hogy boldog születésnapot kívánjak. Ha igen, akkor felhívom. Még jobb, ha személyesen tudom neki jókívánságaimat tolmácsolni. Ha viszont úgy érzem, nem hívnám fel, vagy ez furán jönne ki, akkor Facebookon sem írok rá. Szerintem ez így korrekt. A legjobb barátom ha jól rémlik szintén nem ír évek óta nekem a születésnapomon. De ha találkozunk, van rá idő és mód, és nem is feledkezünk meg róla, akkor kívánunk egymásnak boldog születésnapot. De mindezektől független a barátságunk. A barátság nem ezekben a néha esetlen gesztusokban nyilvánul meg, hanem leginkább a hétköznapokban, a nehézségekben és az örömteli pillanatokban.

> ezért azt gondolom, hogy utál

Ez is előfordulhat. Mindig lesznek akik szeretnek, és lesznek, akik utálnak. Az ismerőseid 1, maximum 2 százaléka válik igazi baráttá. Jó páran lesznek, akik kedvelnek. Az ismerőseid több mint fele valójában közömbös, ismer, de nem tud rólad túl sokat. Meg lesz pár ember, aki – akármilyen jó is vagy – utálni fognak. Rájuk nem szabad túl sok gondolatot pazarolni. Igyekezz ezt elkerülni, de ha már ez a helyzet áll fenn, és nem tudsz rajta változtatni rövidtávon, akkor ne törődj sokat a dologgal. Ha te meg tudod indokolni, hogy mit miért teszel, és hogy amit teszel, azt milyen céllal, milyen jó céllal teszed, akkor nincs okod szégyenkezni. És nem is kell viszonozni a negatív érzéseket. Van olyan ember, aki ha nem is utál, de nincs túl jó véleménnyel rólam. De értem, hogy miért nem, és én ennek ellenére kedvelem őt.

Szóval, hogy valaki a neten nem köszönt fel, az kb. lényegtelen. Sok embert ismerek, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak. Annyira furán hat, mikor valaki, akivel évek óta nem találkoztam, nem is ismerem igazán, felköszönt a születésnapomon, holott máskor nem beszélünk, sem a neten, sem a való életben. Ez nagyon bizarr, és kissé álságos. Ha az ember sok ilyennel találkozik, akkor inkább dönt úgy, hogy akit fel akar köszönteni valamilyen alkalomból, azt inkább személyesen teszi, de semmiképen nem a neten.

Mit lehet erre mondani? Igen, azt, hogy ne foglalkozz vele. Persze mintha ez olyan könnyű lenne. Érthető, hogy foglalkozol vele, ha már találkoznod kell vele, kvázi össze vagytok zárva.

Elsőként hideg fej kell. Az, hogy a hátad mögött mond valamit, az akadályoz-e valamiben, rosszabb lesz-e tőle konkrétan az életed? Ha valaki rá hallgat, és neked nem hisz egy adott dologban, az nem feltétlenül baj, ha kiderül, hiszen az illető akkor amúgy sincs elég bizalommal irántad. Ha meg valaki nem rá hallgat, nem neki hisz, akkor meg nem ért kár. Az ember egy csomó dologtól fél, tart, egy csomó dolog idegesíti, aminek nincs igazi racionális indoka. Mondok egy példát. Tegnapelőtt vonaton utaztam, helyre szóló jeggyel. Ahogy szálltam fel, valaki elkezdett pakolni a székek közötti folyosón. Az ember ilyenkor valahogy rutinból elkezd ideges, türelmetlen lenni, hogy miért nem tud félreállni, miért nem figyel arra, hogy más is a helyére akarna menni. De racionálisan végiggondolva, a vonat ettől nem fog később beérni. Annyira fáradt nem voltam, hogy ne tudjak pár percet álldogálni, és ha leülnék, akkor is csak malmoznék. Akkor miért is kellene nekem a helyemre sietni? Az ember racionálisan megnézi a helyzetet, és rájön, hogy semmi oka a türelmetlenségre, akkor miért ne lenne türelmes, sőt akár kedves?

Oké a fenti helyzet ennél összetettebb, de célszerű néha racionálisan ránézned az érzelmeidre. A problémát nem oldja meg, de egy csomó kellemetlenségtől meg tud kímélni. Azt gondolom, akikor az embert negatívumok érik, akkor sokszor igazából a saját hozzáállása az, ami negatívan érinti, azon meg lehet változtatni.

Hogy hogyan lehet a problémát is megszüntetni? Ez sem feltétlenül könnyű. Két lehetséges megoldást tudok elképzelni.

Egyrészt az, hogy mögötted mást mond rólad, mint szemtől-szembe, az egy szerepjáték. Valamelyik a kettő közül álarc. Ilyenkor megoldás lehet ezen két szerepet összeütköztetni úgy, hogy valamelyik szerep tarthatatlan legyen. Ha

úgymond „nyalizik”, akkor nyugodtan szembesítheted a dologgal. A leghatásosabb, ha mindezt higgadtan, megfontoltan, udvariasan teszed. Pl. „Igazán jófej vagy, ha beszélünk. Csak akkor azt nem igazán értem, hogy a hátam mögött akkor miért vélekedsz rólam egészen máshogy. A kettő nem igazán fér össze. Azt is értem, ha esetleg valami problémád van, de ha problémád van velem, azt velem beszéld meg, mert ha a hátam mögött beszélsz rólam, annak sok haszna nincs se a számodra, se a számomra. De itt az alkalom, hogy elmond, mi a problémád velem. Meghallgatom, és ha jogos, megpróbálok belőle tanulni. Ha nem jogos, megpróbálom elmagyarázni, hogy miért nem az. Mert úgy tűnik, valami konfliktusszerű van közöttünk. Ha nem beszélünk róla, nem is fogjuk tudni megoldani.”. (Persze sokkal könnyebb ilyen így látatlanul leírni, mint szemtől szembe elmondani.) Ez ütközteti a kétféle viszonyulását feléd. Még az is lehet, hogy valami frappáns válasszal meg is „nyeri” a beszélgetést, de ezzel sem kell törődni sokat. Tudja, hogy lelepleződött, kénytelen lesz stratégiát váltani, és akkor legalább esélye van annak, hogy változzon valami.

Ami viszont a legrosszabb, ha te is az ő kétarcú szerepjátékát veszed fel, hogy te is jófej vagy, ha szemtől-szemben álltok, és szidod a háta mögött. Ezzel ugyanazt a szerepet fogja rád erőltetni, amit annyira nem bírsz benne. Egy kicsit te is olyanná fogsz válni, mint ő. Valószínű ebben ő a profibb, hiszen ő csinálja magától ezt a viselkedésformát, míg te csak rákényszerültél erre a szerepre. Ebből aligha tudnál nyertesen kijönni.

A másik megoldás, ha eldobod a kardot is, a pajzsot is. Ez akkor működik, ha régebben jó barátok voltatok, amiből fel lehet eleveníteni valamit. Ha több időt töltötök együtt, több lehetőség van, hogy ő is meséljen magáról, amiből sok mindent megérthetsz, illetve te is tudsz olyan dolgokat mesélni, amiből sok mindent megérthet, akkor lehet, hogy jobb véleménnyel lesztek egymásról, és okafogyottá, értelmetlenné válik az, hogy bármilyen rosszat mondjon rólad.

De ezek mind szavak. Nem megy ez egyik napról a másikra, és könnyű ezeket a tanácsokat leírni. Viszont lehet szépen lassan lépéseket tenni a megoldás felé. Konfliktus esetén a konfliktus okát kell megszüntetni. Ehhez viszont elsőnek el kell ismerni a konfliktus tényét, és megtalálni az okát.