Mi van, hogy ha csak én létezem és mindenki más csak az agyszüleményem, ti is? Ez lehetséges?

Jò kérdés! Èn is gondolkoztam màr ilyeneken, de vàlaszt nem kaptam. Hàtha itt valaki okosabb :D

21L

Későre jár. Menjünk aludni, majd holnap folytatjuk.

Jó éjszakát!

Szeretem az ilyen gondolatokat :D

Ami a kérdést illeti ha igazad van és mindannyian a te agyszüleményeid vagyunk akkor se tudod befolyásolni az eseményeket. Ha nincs igazad ... akkor sem. Vagyis mindkét esetnek ugyanaz a végeredménye. :D

De érdekelne ha bebizonyosodna hogy csak te létezel mit tennél, mire gondolnál?

21 F

Jung anno azt írta, hogy a külvilág tárgyairól, vagyis a külvilágról közvetlen tapasztalatunk nincsen, mindent csak a psziché közvetít.

Ha még el is fogadnánk, hogy az idegrendszer közvetít mindent az érzékszervek, végül az agy felé, akkor is csak elektromos jeleket kapunk, amiket képpé (vagy más érzetté) kell transzformálnia az idegrendszernek. Ez tágabb értelemben azt jelenti, hogy a külvilág minden eleméről képünk, pontosabban reprezentációnk van, semmi egyéb. Így azt az elképzelést, amivel a filozófusok sokat birkóztak, miszerint a valóság az, amit annak észlelünk, komolyan kell venni. Lélektanilag valóságnak tekinthetjük azt, ami hat az emberre. Minden mást vagy nem érzékelünk, illetve a róla készült elektromos jel nem elég erős ahhoz, hogy a percepció határát átlépje. Szubliminális marad (persze, így is hat ránk, max. nem tudunk róla).

Vagyis nem lehet eldönteni, az emberi agyon belül biztos nem, hogy amit látunk, az tényleges valóság (tehát minden úgy van rajtunk kívül, ahogy leképezzük), vagy csak kép. Utóbbi esetben nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy tényleg csak szabályszerűségek és mezők vannak, amiket az agy érzékletekké alakít (úgy, mint a Mátrixban a kopasz csávesz, aki nézi a kódot, és szőkéket meg barnákat „lát”). Ez pedig már nagyon közel van ahhoz a buddhista elképzeléshez, hogy minden, amit a világban látunk, projekció, vagyis a belső képek külsőnek érzékelése, kivetítése. A teória egyelőre se nem cáfolható, se nem megerősíthető, tudtommal, de ha igaz, akkor igen, kitalálsz minket. Ahogy mi is téged.

De ebben az esetben sem igaz, hogy „te” találod ki a világot. A „kitalálás” tudattalanul zajlik, vagyis nem „te” vagy a kitaláló, hanem a tudattalan (ami az egyik definíció szerint az Én-hez nem kapcsolt tartalom). Tehát aki kitalál, az egy nem-én (no-self), „te” (vagyis az Én-ed), ennek a kitalált világnak csak egy, a célirányos viselkedést megalapozó folytonosság érzéshez szükséges szeletét érzékeled.

Sajna, a hipotézised ott bukik meg, hogy nekünk írsz, és az írásunkra válaszolsz is. Azaz hatással vagyunk rád, tehát valóságos vagyunk számodra. Még akkor is, ha „belső valóság” kivetülései vagyunk, és nem a „külső valóság” reprezentációja. Ugyanis a belső információkra (álom, megérzések, intuíció, fantázia, hallucináció, gondolat, stb.) a fenti valóság-definíció ugyanúgy érvényes. Amennyiben írsz és beszélgetsz, úgy a „semminek írok” lélektanilag nem értelmezhető. Max. akkor, ha a belső tartalmaidat „semmiként” határozod meg, és csak a „külvilág” elemei valóságosak. Ez viszont önbecsapás volna (vagy egy elhárító mechanizmus, pl. primitív tagadás), esetleg téveszme, mert tudjuk, hogy a belső tartalmak ugyanúgy hatnak, mint a külsők. Vagyis valódiak.

Amennyiben viszont a külvilág nincs hatással rád, vagyis nem valóságos, nagy eséllyel meghalsz. Pl. elüt a vonat, és nem ugrasz félre. Ugyanez igaz a belső információkra. Pl. éhes vagy, de nem tekinted „valódinak” az érzést. Előbb-utóbb éhen veszel. Persze, ez sem ilyen egyszerű, mert a döntési „jogköröd” csak az ego-ra terjed ki. Vagyis a vonat kérdést elintézheti egy reflex („nem-én reakció”), illetve az éhséget az ösztön (ami szintén nem-én). De akkor nem „te” döntesz.