Miért közösítenek ki mindig az osztályokból?

Mióta az eszemet tudom, állandóan csúfoltak. Az ovodai emlékeim nagy részét az teszi ki, hogy egy lány állandóan csúfolt, mert kövér vagyok. Általános sulit 4-ben váltanom kellett, mert összevesztem a legjobb barátnőmmel, és ő ellenem fordította az amúgy békés osztályt. Nem bírtam azt, hogy haragba vagyok valakivel. Rosszul érintett a fezültség, hogy csak egy kis apróságon (egy ropin) vesztünk össze, de ő mégsem akar békülni. Ez abban a faluban volt, ahhol most is lakom. A negyediket már másik suliban kezdtem. Mivel a faluban csak egy iskola van, ezért a negyed órára lévő városi suliba irattak be. Elég félénk voltam, új hely, meg hogy sokkal több diák van. Nem voltam túl barátkozó típus. Szerencsére két lány rögtön odajött hozzám, és azt reméltem, hogy boldogabb évek következnek. Sajnos nem így történt. A 4. és az 5. osztályban nem volt semmi baj, de aztán hatodikban megkezdőttek a szekálások. Elősször két fiú kezdte. De ők inkább "tetszik a csaj, de ciki bevallani" kategória voltak. Sajnos az ő piszkálódásukra a többiek közül is rám szállt pár lány is. Hetedikben a lányokba bejött a "k.rvásodás" időszaka. Persze én egy szóval nem bántottam őket, de hetediktől már az osztály felétől csak sértéseket kaptam. A többi fiú meg szintén elkezdett piszkálni. Ez sokszor odáig fajult, hogy mikor a szünetekben labdáztak, volt mikor a labdát direkt nekem dobták, és a szemüvegemből kitört egy darad is. És hasonló dolgokat kaptam a lányoktól is. Amikor a szüleimnek elmondtam, anyám bement és beszélt a két legnagyszájúbb lány anyjával. Otthon megbüntették őket, de másnap számonkérték rajtam. Azóta nem mondtam el az ilyen dolgokat a szüleimnek. Alapvetően elég érzékeny vagyok, elég volt néha egy-két csúfolódás, hogy el kezdjek sírni. A két barátnőm, akik az átjöttöm óta velem voltak, ők is inkább csak kihasználtak. Sokszor volt hogy a netről kellett valamit kikeresni, megkértek hogy nézzem már meg, én ki is nyomtattam, aztán a beadáskor pont az én nevemet "felejtették" ráírni. Ha valaki beszólt nekem, akkor ők ugyanúgy nevettek. Elősször bántott, de nem szóltam, örültem hogy vannak akik szóbaállnak velem, akikkel barátkozhatok. Rettenetes évek voltak, és az bántott a legjobban, hogy én egy rossz szót nem szóltam rájuk. Azokban az években minden este az öngyilkosságon gondolkodtam, és tényleg csak kicsi kellett volna, hogy meg is tegyem. Utólag visszagondolva örülök hogy nem tettem meg, bár minden este úgy feküdtem le, hogy másnap új megaláztatás fog várni. Rettegtem suliba járni, de mégiscsak túléltem, és elballagtunk. Gimi elején elég csendes voltam, de aztán hogy nem kell félnem az osztálytársaimtól, egyre inkább megnyíltam. Mára már megerősödtem lelkileg és ha beszólnak, visszaszólok. Két legjobb barátnőm lett, és még pár olyan lány, akikkel jól el tudok beszélgetni. Most 10-be járok. De ma történt, hogy van egy srác az osztályban (nagyon viccesnek gondolja magát) és egész nap beszólogatott. Lehet hogy ő nem gondolta komolyan (mindenkivel ilyen) de az egyik barátnőm, mikor a srác engem szivatott, elkezdett nevetni, és bíztatni a srácot. Elég rosszul esett, és megkérdeztem tőle, hogy miért nevetett. Erre gúnyosan megjegyezte, hogy "miért nem szabad?" Igazából a hangneme volt a sértő. Lenéző mindig, ha ő nem tud valamit akkor "honnan kéne tudnom?" ha másik barátnőmmel mi nem tudunk, akkor " hát igen, tanulni kéne". Mikor kettesben vagyok vele, mindig arról beszél, hogy a harmadik barátnőnk milyen ostoba, meg csúnya. Sejtem hogy rólam is hasonlókat mondhat. De a lényeg az volt, hogy most meg is mondtam neki, "néha olyan szemét tudsz lenni" ezt elég nagy mérgemben mondtam, mert már egész héten nagyon ellenszenves volt velünk a kedves "barátnőnk". Erre megsértődött és elült. De mivel elég jóban voltunk így hárman, a többiektől kicsit talán el is szakadtunk (nem vagyunk lógós k.rvák, se stéberek) néhány nagypofájú csaj meg is jegyezte. És valahogy úgy alakult a nap végére a helyzet, hogy hár 9 ember támadott engem szóban.

Holnap suliba kéne menni, de félek, hogy mi lesz. Nem akarok már élni, nem akarok emberekkel találkozni. Unom hogy mindig engem sértenek, hogy úgy élem le az életem, hogy azt gondolom magamról, hogy csúnya és buta vagyok, mert mindenkitől ezt hallom. Pedig tényleg nem bántok senkit. Most itt fekszem az ágyban, én nem tudok elaludni, mert annyira félek, hogy mi fog rám várni holnap. Nem akarok olyan éveket amik általánosban voltak!