Szembenézés tinédzser korom elejével - merjem, vagy sem?

Elég fura kérdés.

10-11-12 éves korról beszélek. Mint a legtöbb tini, akkoriban nagyon hülye voltam. Olyan dolgokkal poénkodtam, amik ma már nem viccesek, vagy természetesek, olyan hülyeségeket csináltam, amit ma már biztos nem tennék. Elég homályos az az időszak. Nagy vonalakban tudom, hogy miket csináltam akkoriban (kivel barátkoztam, milyen hobbijaim voltak, hogyan viselkedtem), de egy-két megmaradt emléken kívül részletesen nem emlékszem dolgokra. Mostanság szeretnék írni egy regényt, ami már meg van a fejemben. Nagyjából az előbb említett korom óta nem írtam. Az ilyesmit megelőzi általában "kutatómunka" és ennek egy apró részeként gondoltam rá, hogy elolvasom, hogy mit írtam akkoriban, mert már nem emlékszem rá. Biztos vicces lenne látni, hogy milyen kis buta voltam, de kicsit tartok is tőle. Főleg miután találtam egy fájlt, amiben a 50+ epizódos történetem epizód-címeit találtam meg, és hát már ennyi előzetes alapján se tudom, hogy sírjak vagy nevessek. Ti ástátok már bele magatokat olyan időszakról megmaradt emlékekbe, amikre ugyan homályosan, de amolyan "hogy lehettem ilyen retardált?" érzéssel emlékeztet vissza? És ha igen, vicces volt inkább, vagy a világból rohantatok volna ki, hogy hogyan lehettetek ekkora idióták?